Folyamatosan hamis állítások, csúsztatások, nyilvánvaló valótlanságok jelennek meg összehangoltan a Fidesz pártlapjában, a Magyar Nemzetben, a Heti Válaszban és a Demokratában – kelt ki magából tegnapi sajtótájékoztatóján Dávid Ibolya. Az MDF elnöke feltette a kérdést: ki áll a pártjával szembeni lejárató kampány mögött? Lapunkról kifejtette, hogy pártlapként feladatot teljesít, célja az MDF lehetetlen helyzetbe hozása, a hitelesség már régóta nem kérhető rajta számon, és csak alcímében polgári. Munkatársunk visszautasította az elnök állításait. A Heti Válasz tegnapi cikke kapcsán Dávid Ibolya Sisák Imrével együtt cáfolta, hogy utóbbi és Gémesi György távoznának a párt frakciójából. Antall Józsefné arról beszélt, nem kívánja a néhai miniszterelnökről elnevezett pártalapítvány nevét visszavonni mindaddig, „amíg nem érzi úgy a család, hogy az MDF nagyon másként politizál, mint Antall József”.
Sisák Imre szerint hazánknak jobboldali kormányra van szüksége, amelyet reményei szerint az MDF és a Fidesz fog megalakítani. Dávid Ibolya ezzel szemben úgy vélekedett: kizárt, hogy az MDF az MSZP-vel vagy a Fidesszel koalíciót tudjon alkotni, „mindaddig, amíg olyan a Fidesz magatartása, mint amit az elmúlt hetekben láthattunk”. Arra a felvetésünkre, hogy ha Gémesi György az MDF pártvezetésének szándéka ellenére is a Fidesszel összefogva indulna a választásokon Gödöllőn, mit tennének, Dávid azt mondta: mindenkit köteleznek a demokrata fórum testületi döntései. Hozzátette: Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke is megerősítette, hogy senkivel nem tárgyalnak a közös indulásról.
Az ellenzéki sajtóval küzd Dávid Ibolya
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!