Családbarát tervek a foglalkoztatásra

Munkatársunktól
2005. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Családbarát, karrierépítő programcsomagot készít a Fidesz – jelentette be Navracsics Tibor, a párt Polgári kormányzás 2006 munkacsoportjának vezetője a Békés megyei Füzesgyarmaton. Tájékoztatása szerint a három alapelemből álló programcsomagban a polgári kormányzat különleges figyelmet szentel a részmunkaidős foglakoztatásnak, a távmunkának és a 40 év feletti nők elhelyezkedési problémáinak. A politikus példaként említette, hogy ma Magyarországon a foglalkoztatottak kevesebb mint tíz százaléka dolgozik részmunkaidőben, míg ez az arány Nyugat-Európa országaiban az egyharmadot is eléri.
– Bővíteni kell a részmunkaidőben foglalkoztatottak körét, hiszen a nyugdíjasoknak, kismamáknak vagy az egyetemistáknak ez az optimális munkavégzési forma – tette hozzá. A 40+ program célja a 40 év feletti családos nők visszatérését segíteni a munka világába, mivel a Fidesz nem szeretné, ha az asszonyok számára a gyermekvállalás és a munkavállalás egymás kizáró választás lenne – fogalmazott Navracsics.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.