Tegnap Márton Attila, a Fidesz parlamenti képviselője kifogásolta, hogy a Fidesz kérése és az üvegzsebtörvény előírása ellenére nem hozták nyilvánosságra, s a Fidesz nem ismerhette meg azt a szerződést, amely a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Budapest Airport (BA) Rt. között a repülőtér vagyonelemeinek használatáról köttetett. Nagy táskával jöttem, amivel, úgy tűnik, üresen kell távoznom – mondta a nagyobbik ellenzéki párt politikusa a Kincstári Vagyoni Igazgatóság budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Márton elmondta: a KVI azzal indokolta, hogy nem adja ki a szerződést, hogy a dokumentum olyan nemzetbiztonsági pontokat is érinthet, amelyeket nem szabad nyilvánosságra hozni. Rámutatott: a KVI erre vonatkozólag konkrétumokat nem jelölt meg, csak általánosságban mondta azt: olyan katonai, nemzetbiztonsági érdekeket is érinthet a szerződés, amelyek nyilvánosságra hozatala aggályos lehet.
Tegnapi számában a Financial Times is foglalkozott a témával. Immár bírósági végzés sürgeti a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Rt. új privatizációs kiírását, a magyar kormány ugyanis nem egyeztetett az eladásról a szakszervezetekkel. A lap azt is közölte: a kabinet ígérete szerint gyors ütemben kezdik újra a BA értékesítését, amely Európa leggyorsabban fejlődő légi forgalmával bír.
Gál Kinga: Von der Leyen agóniája ma bizonyítottan elkezdődött
