Gazdasági konzultáció Kiskőrösön

Csákó Attila
2005. 09. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiskőrös volt a helyszíne tegnap a gazdasági konzultáció első országos nyilvános fórumának, ahol a munkahelyteremtés, az adóterhek és az állam szerepe volt a téma. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke aláhúzta: a pártok a választási programok megalkotásakor összeállítanak egy programot, majd annak helyességéről győzik meg a választókat. – A másik út – „és mi ezt szeretnénk” –, elmegyünk azokhoz a társadalmi szervezetekhez, csoportokhoz, amelyek véleményt és javaslatokat fogalmaznak meg. Most azért a kis- és középvállalkozásokat választották, mert ők nemcsak magukkal, hanem az állammal szemben is megfogalmazzák, mire van szükség a sikeres működés érdekében. Másfelől e csoport a legnagyobb munkaadó hazánkban: kétmillió dolgozót foglalkoztatnak.
Cél, hogy megállítsuk a munkahelyek számának csökkenését, majd növeljük az álláshelyek számát. Nem a külföldi példákat kell átvenni, de a dél-németországi és a közép-olaszországi gyakorlat irányadó lehet – fűzte hozzá Orbán Viktor, aki az állam szerepével kapcsolatban kiemelte: liberális vélemény szerint az államnak nincs feladata, s ki kell vonulnia a gazdaságból. A volt miniszterelnök szerint az államnak bizonyos mértékig védeni kell a kis- és középvállalkozásokat, hogy tisztességes versenyben talpon maradhassanak. Ez nem azt jelenti azt, hogy az államnak mindenbe bele kell szólnia, a járható út a kettő között van – tette hozzá az elnök. Aláhúzta: a multik kárhoztatása nem vezet eredményre, mivel azok azt csinálják, amit az állam megenged nekik. Orbán Viktor hangsúlyozta: a mai adórendszer agyonnyomja a gazdaságot, ezért radikális adóreformra van szükség. Az egykulcsos adó azonban nem megfelelő, mert nem veszi figyelembe, hogy az adott jövedelemből hányan élnek. Így a hatékony megoldás a kettő között van. Továbbá olyan szabályokra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy a sikeres vállalkozók gazdagodjanak. A volt miniszterelnök szerint bajban van az ország, s 2006 tavaszán nehezebb helyzetben lesz, mint 2002-ben volt. Az euró bevezetésére nagy szüksége van Magyarországnak, de arra 2013–2016 között van reális esély – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: az államháztartás jelenlegi tényleges hiánya nyolc százalék fölött van.
A fórumon hozzászóló egyik pék vállalkozó azt kifogásolta, hogy a hatóságok komolyabb követelmények elé állítják őket, mint aminek a többi uniós tagállamban tevékenykedő kollégáiknak kell megfelelni.



Kóka sikerország-víziója. Együttműködést javasolt a reklámszakmának egy gazdasági sikerország külhoni pozicionálásának érdekében a gazdasági miniszter a Magyar Reklámszövetség egri konferenciáján. A Fidesz szerint a gazdasági miniszter energiáját és az adófizetők pénzét a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a vállalkozók versenyképességének javítása vagy új munkahelyek létrejöttének támogatása helyett azonban továbbra is kizárólag kormányzati kampányakciókra, öntömjénező újsághirdetések megjelentetésére kívánja fordítani. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.