Hajnal Zsolt, az állami közpénzekből százmilliós megbízáshoz jutó Leo Burnett nevű reklámcég volt igazgatója az MSZP mostani kampánya vizuális megjelenésének a felelőse. A szocialisták honlapjáról is kiderül, hogy Hajnal – akinek korábbi munkahelye, a Leo Burnett több nagy értékű megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól (MeH) – a szocialisták országos kampánystábjában vállalt szerepet. Mint arról beszámoltunk, az Európa-terv népszerűsítésére és kommunikációs tanácsadásra 750 millió forintért szerződő kormány közeli Leo Burnett Kft.-t a MeH korábban tárgyalásos eljáráson választotta ki. A bírálóbizottság elnöke a kancellária akkori helyettes államtitkára, Braun Róbert volt, akit a napokban neveztek ki az Operaház sajtófőnökének.
Az MSZP kampányának vizuális megjelenítése Hajnal Zsolt vezetésével nemrég kezdődött el, már országszerte láthatók a kormánypárt óriásplakátjai. A bátorság, biztonság és igazságosság jelszavakkal indított korai kampányt Hiller István pártelnök jelentette be az MSZP őszi politikai szezonnyitóján, ám megyei szinten már tájékoztatták erről a szocialisták helyi vezetőit. Az MSZP Magyarországon még soha meg nem jelenített plakátokról és színvilágról beszél. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az egész nem más, mint identitáskampány.
Hajnal a MeH-ből az MSZP-hez ment
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!