Harc a kancellári székért

Stefan Lázár
2005. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy héttel a parlamenti választás után változatlan a helyzet a német belpolitika frontján, a pártok tapogatódzó tárgyalásai a kormány kialakítása érdekében eredménytelenek maradtak. A kereszténydemokraták új taktikával próbálnak túljutni a holtponton.
A CDU/CSU kezdetben azzal a szándékkal vágott neki az információs megbeszéléseknek, hogy a koalíciós lehetőségek tartalmi pontjait helyezi előtérbe. A szociáldemokratákkal lefolytatott tárgyalás után a szövetség megváltoztatta stratégiáját abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a Gerhard Schröder befolyásolta SPD-vel megvalósíthatatlan az egyre inkább előtérbe kerülő nagykoalíció. Roland Koch hesseni miniszterelnök szerint ugyanis a kancellár „nagyzási hóbortban” szenved, pártját túszként kezeli, és bebetonozza annak mozgásszabadságát. A kereszténydemokraták csak akkor lennének hajlandók hivatalosan is megkezdeni a koalíciós tárgyalásokat, ha Schröder lemond a kancellári hivatalról. Az SPD-nek végérvényesen el kell ismernie, hogy a választás eredménye alapján a CDU/CSU az a politikai erő, amely előjogot élvez a kormányfői szerepre. Angela Merkel a kereszténydemokrata pártelnökség mai ülésen rá akarja bírni a grémiumot, hogy tegye magáévá ezt a megoldást.
Franz Müntefering SPD-elnök közölte, nem hajlandók eleget tenni a konzervatívok követelésének, és továbbra is kitartanak amellett, hogy Schröder legyen a kancellár. A szerdára tervezett ismételt megbeszélés így nem kecsegtet előrelépéssel, ám a szociáldemokraták abban bíznak, hogy a vasárnapi drezdai utóválasztáson csökkenhet majd a CDU/CSU 3 képviselőre rúgó előnye. Az SPD koalíciós partnere már eltávolodott szövetségese mellől. Reinhard Bütikofer, a Zöldek elnöke kijelentette: „A kancellárt az unió állítja, kizártnak tartom, hogy Schröder keresztül tudná vinni hatalmi követelését.” A helyzetet bonyolítja, hogy immár az SPD padsoraiból is mind többen hangoztatják: Schrödernek el kellene fogadnia, hogy nem nyerte meg a választásokat. Érdekes fordulat, hogy este már Schröder is nyitott kérdésnek nevezte, hogy ki lesz az új kancellár, egyben hitet tett a nagykoalíció mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.