Ismét csak a tengeri ára mozgott

Nagy Ottó
2005. 09. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A harminchetedik héten újfent csökkent a két fő gabonatermék ára a chicagói árutőzsdén, de amíg a takarmánykukorica-jegyzések szinte napról napra estek, addig a búza a hét első napjaiban még tartotta magát. A kukorica kitartó csökkenése mögött egyértelműen az USDA (az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériuma) sokkoló termésbecslése állt. A kereskedők terméscsökkenési várakozását a szeptemberi előrejelzés nemhogy alátámasztotta, hanem ellenkezőleg, még mintegy három százalékkal megemelte a prognosztizált mennyiséget az augusztusi jósláshoz képest. A búzajegyzések a hét elején azért sem lanyhultak, mert az USDA az USA zárókészletét kicsit visszavette, s emellett a világmérleg helyzetét sem változtatta meg, a világ össztermését továbbra is 610 millió tonnára várja. Az előrejelzés szerint nőtt a termés Kanadában, Oroszországban és Ukrajnában, ezt azonban ellensúlyozza a kieső uniós és argentin termés.
Az Agrograin Rt. elemzői szerint a közeljövőben a gabonapiacokra továbbra is jellemző lesz a szűk sávban ingadozó, de inkább lanyha árak kialakulása. A betakarítási nyomás napról napra érezteti hatását, egy nagyobb vásárlás ugyanakkor időlegesen felnyomhatja az árszintet.
A Budapesti Árutőzsde (BÁT) piacain a 37. héten majdnem az előző hét duplájára ugrott a forgalom. Szembetűnő volt, hogy napraforgómagban és takarmánykukoricában jelentősen nőtt a kereskedés, míg a búza és az egyéb takarmánygabona iránt alig volt érdeklődés. A héten 343 kontraktusnyi üzlet született 1,367 milliárd forint értékben. A búzával nem kereskedtek, s a jegyzések is tartottak maradtak minden határidőre. A takarmánykukorica forgalma azonban a múlt hetinek a háromszorosára nőtt. A jegyzések közeli határidőre mérséklődtek, a távolabbiak pedig tartottak, kissé emelkedők voltak. Kiemelkedő forgalmat bonyolítottak le a napraforgómag-szekcióban. Összesen 203 kontraktus talált gazdát. A jegyzések eléggé ingadoztak a különböző határidőkre, míg az utolsó két tőzsdenapon minden lejáratra estek.
Az előző (38.) héten a búzapiacon megint nem változtak a jegyzések, pénteken a decemberi elszámolóár továbbra is 23 100, a márciusi pedig 23 500, míg a májusi változatlanul 23 600 forint volt. Élénkebbnek bizonyult a takarmánykukorica piaca, ahol az első kereskedési napon az idei jegyzések nem változtak, a jövő éviek azonban csökkentek. Kedden szinte csak a kukoricának volt köszönhető a 177 millió forintos forgalom, amit a decemberi határidő 100 forintos erősödése kísért. Szerdán már csak két lejárat árai változtak, a decemberi jegyzés 40 forinttal 21 400, a jövő márciusi pedig 60 forinttal 23 960 forintra drágult. Ezt követően azonban csütörtökön széles sávban, de minden terminusra emelkedtek a tengeri jegyzései, akárcsak pénteken, amikor a novemberi elszámolóár 21 250, a decemberi 21 600, a márciusi pedig 300 forinttal 24 400 forintra emelkedett. Csütörtökön bejelentették, hogy a lengyel gabonatermés kukoricával együtt az idén 11,3 százalékkal csaknem 26,3 millió tonnára csökkent a tavalyi 29,6 millió tonnás rekordról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.