Liberális Egészségügyi Tanácsot alakított az SZDSZ az egészségügyi szektor átalakítása érdekében. Mint Kuncze Gábor pártelnök megjegyezte: nem tesznek le a betegek kegyeiért folytatott versenyhelyzet megteremtéséről, ezért továbbra is kiállnak a több-biztosítós finanszírozási modell bevezetése, a magántőke bevonása és a szakorvosi, valamint patikaprivatizáció mellett. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc a parlamentben világossá tette, nem tervezik a több-biztosítós reform bevezetését, Kuncze Gábor azt mondta: az elmúlt 15 évben az egészségügy területén alkalmazott módszerek nem vezettek eredményre, ezért át kell alakítani a rendszert. Az SZDSZ nem adja fel, hogy meggyőzzék az MSZP-t, amely az egybiztosítós modellt tarja megfelelőnek. Úgy nem lehet versengeni a betegek kegyeiért, mint a rendszerváltás előtt az egyetlen autóimportőr cégnél, a Merkúrnál, ahol öt évig kellett várni a Trabantra – jegyezte meg Kuncze Gábor. Az SZDSZ liberális tanácsa csaknem hatvan szakpolitikussal, egészségügyi dolgozó részvételével alakul meg, vezetője pedig Molnár Lajos lesz, aki már korábban is kidolgozta a párt egészségügyi programját, s a Szent István-kórház főigazgatója volt.
Emlékezetes, a szabad demokraták 2002-ben is az egészségügy rendbetételének ígéretével kampányoltak, de a posztosztozkodáskor az MSZP-nek jutott a tárca, nekik pedig a számukra stratégiai oktatási, valamint a „pénzes” gazdasági és informatikai minisztérium. Az egészségügyi tárca eddig két szocialista minisztert használt el; Csehák Judit és Kökény Mihány valamennyi reformterve dugába dőlt.
Kuncze Gábor már megint az egészségügyet reformálná
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!