Robbanássorozat rázta meg tegnap hajnalban a rendőrségi lőszerraktárat Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában – adta hírül az AP. A detonáció miatt négy méter mély kráter keletkezett a földben, a közelben lévő lakó- és középületek és százhét ember megsérült. Többségük egy drogrehabilitációs klinika betege, de volt köztük négy rendőr és két járókelő is. Az épületeken kívül súlyos károk keletkeztek egy benzinkút létesítményeiben és legkevesebb harminc autóban is.
A felrobbant raktárban második világháborús bombákat, mozlim harcosoktól lefoglalt, házi készítésű robbanószerkezeteket, illetve halászoktól elkobzott dinamitot tároltak. A rendőrségi vizsgálat szerint a helyiséget villámcsapás érte, bár kezdetben az a gyanú is élt, hogy a történtek összefüggnek a Fülöp-szigeteken kialakult politikai válsággal, amely miatt a hadsereget teljes készültségbe helyezték.
Gloria Macapagal Arroyo elnök asszonyt, aki nem sokkal a robbanás előtt utazott New Yorkba, sokan azzal gyanúsítják, hogy tavaly választási csalással jutott hatalomra. A rendőrség szerint azonban a szabotázsakció kizárható, mert a tanúk szerint egy fényes villámlást követő pillanatokban előbb kisebb pukkanások sorozata, majd egyetlen hatalmas robbanás hangja hallatszott.
A történtek mindössze annyiban függnek össze a terrorizmussal, hogy a lőszerraktár mellett van az a börtön is, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló Abu Szajaf gerillacsoport tagjait őrzik. Angelo Reyes belügyminiszter bejelentette: az eset körülményeit tovább vizsgálják. Manilában tavaly télen is felrobbant egy lőszerraktár, akkor négy ember halálát okozta a baleset.
A rossz bor cégére
