Hazafelé tartanak Texas szövetségi állam azon lakói, akik a Rita hurrikán elől a múlt héten biztonságosabb vidékekre húzódtak, miután a hatóságok tegnap közölték, hogy a légtölcsér trópusi viharrá szelídült – jelentette a BBC. Emiatt figyelmeztették az otthonaikból elmenekült csaknem hárommillió embert: még ne térjenek vissza, mert bár a vihar legyengült, így is veszélyes – adta hírül a Reuters. A forgószél ereje a szélviharok nagyságát mérő, ötfokozatú Saffir– Simpson-skálán hármas volt, óránként 192 kilométeres sebességgel kavargott, amikor közép-európai idő szerint szombaton délelőtt partot ért Texas és Louisiana államok területén. (Az augusztus végén több mint ezer halálos áldozatot követelő Katrina négyes erejű volt, amikor New Orleansnál elérte a szárazföldet.)
A 4,5-6 méteres hullámokkal partra lépő Rita házakat rombolt le, kábeleket tépett el, az előtte és nyomában járó esők utakat mostak alá. Louisiana déli felében megsérült egy gázvezeték is. Az elárasztott területeken trafóházak kaptak zárlatot vagy robbantak föl a víz miatt. Mississippi, Texas és Louisiana államokban összesen több mint egymillióan maradtak elektromos áram nélkül. Számos helyen tűz ütött ki.
Bár a vihar szeme New Orleanstól háromszázhúsz kilométerre volt, a nagyváros egyes részei ismét víz alá kerültek, miután a frissen kitoldozott gátak beszakadtak. A helyzet aggodalomra ad okot, mert a meteorológusok újabb esőket jósolnak az USA déli államaiban.
Okulva a három héttel ezelőtt, New Orleansban tapasztaltakon, a mentőalakulatok ezúttal villámgyorsan akcióba léptek. A Texasszal szomszédos Louisiana államban az amerikai hadsereg mentőhelikopterekkel félezer embert mentett ki Vermilion Bay térségében, ahol a vihart megelőző esőzések és a légtölcsértől meggyöngült gátak miatt hatalmas területek kerültek víz alá – írta a CNN. Sokan a hatóságok nyomatékos felszólítására sem hagyták el házaikat a széltölcsér partot érése előtt, pedig a Rita a múlt hét közepén még óránként 282 kilométeres sebességgel forgott a Mexikói-öböl fölött. Legkevesebb ezer ember lett a víz foglya. Más források szerint egyelőre nem tudni, mennyien rekedtek házaikban. Az esetleges áldozatokról sem érkezett jelentés. Egy haláleset összefüggésbe hozható a Rita hurrikánnal: a Mississippiben lévő Belzoniban életét vesztette egy férfi, amikor magával ragadta egy tornádó – adta hírül az Associated Press. Biztosítási szakemberek számítógépes modellekkel úgy számolták, hogy a Rita csaknem hatmilliárd dollár kárt hagyott maga mögött.
A szélviharban legkevesebb három olajfinomító sérült meg – írta a Reuters. Csökkent a Brent olajfajta ára tegnap délelőtt Londonban, ahol korábban arról döntöttek, hogy a hurrikán miatt rendkívüli kereskedési napot tartanak a hét utolsó napján – jelentette az MTI. Megfigyelők szerint árcsökkentő tényező volt, hogy a széltölcsér – a korábbi borúlátó jóslatokkal ellentétben – jórészt sértetlenül hagyta a Houston környéki olajfinomítókat.
Carlos Alcaraz következő ellenfelét a sportszerűség sem érdekli hazai pályán
