MI A MAGYAR?

A becstelenség maholnap erényszámba megy. Az erény szerény gyümölcsökkel táplál, de a gazság, a becstelenség gyakorta aranypoharakból, aranytálakból vendégeli követőit.
Ne csodáljuk tehát, hogy az egyszerű ember megtántorodik, hogy becsületét, lelkét, mindenét odadobja a lélekkufároknak, vakon átengedi magát a kapzsiságnak, hisz a becstelenségre maguk a vezetésre hivatottak, az urak, a tisztviselők, papok, szolgabírák, főispánok, miniszterek, úgynevezett népképviselők csábítják, tanítják és vezetik a nyomorultat, midőn a képviselő-választások alkalmával pénzért vásárolják a vér árán kivívott jogot, a szavazójogot. Orgyilkosságnál ocsmányabb dolog ez. Az orgyilkos csak a testet öli meg, de a lélekkufárok egész nemzetből ölik ki a becsületérzést, a nemes indulatot. […]
Az én atyámfiai, az én legkedvesebb szívem szerettei: a földmívelő magyar gazdák a csalfaság egész tengerének vannak kiszolgáltatva a csöndes faluhelyeken. Az erőszakos rablóktól még oltalmazza őket a cirkáló zsandárszurony, de annál szabadabb martalékai a lelkiismeretlen kufároknak és csalóknak. Ma is egész sereg szipoly vigéc és ügynök működik ellenök. A takarási és maggyűjtési alkalom a legkedvezőbb a spekulánsokra. A gépügynökök ilyenkor cserebogár módjára rajzanak a vidéken. Mézes szavakkal sózzák áruikat a paraszt nyakára. A gépek (mint legutóbb Nánáson a benzinmotoros méregdrága új módis cséplőgépek) legtöbb esetben hasznavehetetlennek bizonyulnak, vagy legalábbis nem a gazda igényeinek, szükségleteinek megfelelőnek; de azért a silány portékáért nyírott birka módjára kell fizetni. Sokszor nem egyedül a vásárló maga, de rokonsága is áldozata lesz a fosztogató, lelkiismeretlen ügynökök huncutságának; mert a törvény szerinti hiteles, kötelező fizetési írásokat vakon aláíratja a jóhiszemű magyarral a vigéc, a vidékiek, falvak istenostora, akinél csak a búzakupec ügynökök veszedelmesebbek. […]
A csirketolvajt golyós puskával üldözi a zsandár, de a csalók, hamisítók a csürhető-csavarható paragrafusoktól fedezve bujkálnak, híznak. Hallatlan fosztogatások maradnak megtorlatlanul, mert bármely nyilvánvaló huncutságnak, fosztogatásnak a védelmére akad ügyvéd, népies nyelven: nyúzó-húzó-vonó. […] A nép, mely ezen tekintetes uraknak is busásan adózik, ritkán ismeri valódi, nemes hivatását ezen intézményeknek, mely eredetileg az igazság védelmezője névvel büszkélkedett, de ma rettegi az ügyvéd nevét a saját kárán tanult magyar, amely így vélekedik a prókátorok felől: – Ha már mást nem talál, ez még a fecskefiút is kiszedi az eresz alatti fészekből, de mégsem távozik üres kézzel. […]
A kormánynak sincsen egyéb, elsőbb gondja, mint hogy az adófizető földmíves polgárt nyomorítsa, keserítse és kedvetlenítse az élettől. Végtelen szigorral járnak el az adók behajtásánál. (…) Ágat földig hajtó, ágat földre szakító dús szilvaterméstől hajladoznak a szentmihályi kertek fái, és a dús termés ott rohad el a fák alatt, pedig a legfinomabb, legillatosabb szilvaszesz főne e gyümölcsből, de hát a gazda inkább rothadni hagyja, vagy kénytelen potom áron az üzletembereknek pocsékolni el a föld fájának gyönyörű termését, mintsem hogy a saját használatára kifőzze, mert míg azelőtt […] kedvezményesen főzhette ki, ma a fináncok, illetőleg a finánckormány gyűlölt intézkedése folytán oly méregdrága váltságot kell fizetni a saját termésnek a saját használatra való kifőzhetéséért is, hogy – a főzés egyéb kellemetlenségeit is tekintve – a gazda inkább a földön hagyja elrothadni a szilvatermését.
Midőn pedig a képviselő-választások közelednek, ugyancsak a kormány emberei tolakodnak a kiszipolyozott, a halálra üldözött gazdákhoz bizalmi szavazatért.

Móricz Pál: Barangolások (1904)