Kovács a német Doris Pack néppárti képviselő asszony, az Európai Parlament délszláv bizottságának elnöke felszólalásának elején felállt helyéről és átsétált a terem másik oldalán ülő Tabajdi Csaba szocialista képviselőhöz. Pack aszszony egy idő után megszakította beszédét, és azzal a kéréssel fordult Kovácshoz, hogy figyeljen arra, amit mond. A németül nem beszélő egykori kommunista karrierdiplomata nem tudta, hogy a felszólítás neki szól, ugyanis helyéről felkelve már nem volt a fülén a tolmácsolást közvetítő fülhallgató. Pack asszony újra rászólt Kovácsra, hogy nagyon kéri, figyeljen felszólalására. A hatalmas teremben tartózkodó több magyar szocialista képviselő ezután hangos „Laci!”, „Laci!” bekiabálásokkal figyelmeztette az EU biztosát, hogy Pack asszony hozzá intézi szavait.
Lapunknak egy neve elhallgatását kérő európai parlamenti képviselő azt mondta, ilyen magatartással még nem találkozott pályafutása alatt. Hozzátette, a helyzetet különösen visszássá és szégyenletessé tette, hogy egy magyar biztosról van szó, aki szinte provokatív módon mutatta, mennyire nem érdekli őt a Vajdaságban élő, súlyos támadások kereszttüzében álló magyarok sorsa.
Posztkommunista a porcelánboltban
Hatalmas felháborodást keltett Kovács László uniós biztos magatartása az Európai Parlament teljes ülésén Strasbourgban, ahol csütörtökön a vajdasági magyarok elleni atrocitások ellen szóló határozatot tárgyalták. A magyar biztos a beszámoló alatt látványos érdektelenségéről tett tanúbizonyságot, párttársával beszélgetett, s csak többszöri felszólítás után tért vissza helyére.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!