Továbbra sem született egyezség a Budapest Airport (BA) Rt. érdekképviseletei és a tulajdonos között a tegnapi tárgyalásokon – nyilatkozta lapunknak Csorba Attila, a Légi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, aki elmondta: bár a hétnapos tárgyalássorozat utolsó napján sem kaptak a tulajdonostól számukra elfogadható ajánlatokat, úgy döntöttek: vasárnap 24 óráig meghoszszabbítják az egyeztetéseket úgy, hogy bevonják a független Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálatot. Mint mondta, mostantól valóban intenzív és konkrét ajánlatokat tartalmazó egyeztetést szeretnének, szemben az eddigi hosszadalmas és általános tárgyalásokkal. Csorba Attila kiemelte: ha legkésőbb vasárnap sem jutnak dűlőre, élni fognak a törvény adta jogaikkal, s végső esetben nem néhány órás, hanem egy- vagy kétnapos sztrájkra is sor kerülhet.
Ismert, követeléseik között a kollektív szerződés érvénybeléptetése, az idei béremelés második ütemének végrehajtása, egyes üzletágak kiszervezésének kérdése, illetve az elmaradt bérek rendezése szerepelt. Az ÁPV Rt. korábban azzal az ajánlattal állt elő, hogy a BA Rt. sikeres eladását követően 3,5 havi alapbérüknek megfelelő „privatizációs bónuszt” kapnának a BA Rt. munkavállalói, amennyiben nem sztrájkolnak és nem perelnek. Az érdekképviseletek úgy vélik, nem mondanak le a munkabeszüntetéshez és a szóláshoz való jogukról. Az ÁPV Rt. leszögezte, hogy fellebbezést nyújt be a Fővárosi Munkaügyi Bíróság azon elsőfokú döntése ellen, amely érvénytelenítette a BA Rt. privatizációs kiírását.
A Fidesz mindig tiszteletben tartotta a különböző bírósági ítéleteket, és ezt joggal várja el a kormánytól, valamint az ÁPV Rt.-től is – nyilatkozta lapunknak tegnap Márton Attila fideszes országgyűlési képviselő. Elmondta: mivel a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletében törvénytelenséget állapított meg, felszólítják a kormányt, hogy a másodfokú jogerős ítélet megszületéséig semmilyen lépést ne tegyen a repülőtér privatizációja ügyében.

Nemzetellenes farkasfalka rontott rá a Csík Zenekar énekesnőjére