Zuschlag János száműzetésben
Nincs helye az országos politizálásban Zuschlag Jánosnak, az MSZP frissen megválasztott kiskunhalasi elnökének – jelentette ki Hiller István szocialista pártelnök. „A hülyeség pártsemleges. Amit Zuschlag János tett, az az országos politikából kizárja. Nem akarjuk, hogy a szocialista párt országgyűlési képviselője legyen” – mondta. Zuschlag tavaly októberben a nyilasterror áldozatainak emlékét sértő kijelentést tett, és ezt követően lemondott vagy lemondatták parlamenti mandátumáról. (MN)
Kóka János helikopter-balesete
Összetörte magánhelikopterét Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki egy hónapja landolás közben szenvedett balesetet. Kóka az RTL Klubnak azt állította, hogy a légiközlekedési hatóság vizsgálja a baleset körülményeit, de sem a jármű, sem a gépen utazó másik pilóta nem sérült meg. A kereskedelmi csatorna értesülései szerint a hatóságnál nem tudnak a vizsgálatról, a gép az RTL felvétele szerint a budaörsi repülőtéren áll, több sérülés található rajta, és a baleset óta nem repült. (MN)
Patthelyzet
Határozatképtelen volt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának tegnapi elnökségi ülése. A találkozóról kivonultak a Magyar Demokrata Fórum által delegált tagok, mondván: egyetlen körülmény sem adott a tárgyaláshoz. Az elnökség a nemzeti főadó anyagi válságát vitatta volna meg. Rudi Zoltán tévéelnök korábban úgy nyilatkozott: a televízió 2005-ös működésére szánt pénz októberre elfogy. (MN)
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
