Röviden

Túlzott adóemelés Túlzott mértékűnek tartja az ágazatra vonatkozó mintegy 15 százalékos jövedékiadó-emelést a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács – mondta Nagy András igazgató. A tiszta szeszre számított, literenként 1920 forintos jövedéki adót 2206 forintra emelné a kormány. (MTI) Erősödő képviselet Az RMDSZ három megfigyelője tegnaptól részt vesz az Európai Parlament munkájában. A felvidéki Magyar Koalíció Pártja képviselőihez hasonlóan az RMDSZ politikusai is az Európai Néppárt képviselőcsoportjához csatlakoztak. – Sok évtized után először fordul elő, hogy az egykor együtt élő magyarság képviselői az EU keretei között az egységes magyar nemzetért dolgozhatnak – fogalmazott Szájer József EP-képviselő (képünkön). (L. I.) Válságkezelés Noha Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának MSZP-s elnöke nem tudott információkat szolgáltatni, lapunk úgy értesült: az elnökség ma a nemzeti főadó anyagi válságáról, illetve annak lehetséges megoldási módozatairól tárgyal. (B. B.)

MTI
2005. 09. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.