Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Megható, hogy az utóbbi időben ily kitüntetett figyelmet szentel szerény személyemnek, a telefonálásra meg a levelezésre sem sajnálja a költségeket, csak azért, hogy az én ötleteimet és tanácsaimat is kikérje súlyos politikai, az ország sorsát meghatározó kérdésekben. Mondom, megható ez a kitartó érdeklődés, ami egyáltalán nem olyan, mint a Fidesz nemzeti konzultációja, arról tudjuk, nem egyéb, mint egyszerű kampányfogás, ellentétben az ön őszinte, humánus, egyáltalán nem tolakodó, ízig-vérig demokratára valló törekvéseivel. Sajnos, telefonon nem alakulhatott ki közöttünk dialógus, mert a gombnyomogatást én nem tartom a közvetlen párbeszéd ideális formájának, de azt kötelességemnek érzem, hogy kedves levelére válaszoljak, elsősorban azért, hogy az ön által áhított tanácsaimat megfogalmazhassam. Megjegyzem, kicsit meglepett, hogy a baloldal új lendületet vett, és új típusú politizálásra szánta el magát, hiszen tizenöt évig mást se hallottam, mint azt, hogy a baloldal politikája úgy jó, ahogy van. Gyanítottam én, hogy politikustársai füllentenek ebben a kérdésben, ezért a meglepetésen túl elégedettséggel tölt el a tudat: mégiscsak igazam volt. Ám az e témában született egyetértésünk ellenére zavarba hoz ama feltételezése, miszerint nekünk közös céljaink, közös értékeink lennének. Közös értékeinket illusztrálandó, egy kis bulletint is csatolt leveléhez, amelynek alapos tanulmányozása után arra a következtetésre jutottam, hogy ön összetéveszti az alapvető emberi értékeket a szemérmetlen propagandával. Ott van mindjárt a diagram az átlagos keresetű dolgozók által fizetett adó mértékéről. A sulykolni akart üzenet világos. A szocialista kormányok kevés adót szednek, szemben a polgári kormányzattal, amelyik elviselhetetlen adóterheket rakott az emberek vállára. Nem tudom, milyen adatokból és milyen módszerrel számították ki a közölt végeredményt, csak annyi biztos, hogy annak az égvilágon semmi köze nincs a valósághoz. Akárhányszor leválthatják a statisztikai hivatal elnökét, soha nem sikerül bebizonyítani, hogy a Bokros-csomaggal felturbózott Horn-kormány idején bármilyen szempontból alacsonyabbak lettek volna az adók, mint az Orbán-kormány alatt. Hivatkozhatnának arra, hogy az Orbán-kormány sem hajtott végre radikális, igazán jelentős adócsökkentést, felemlegethetnék, hogy az átlagos keresetűek akkoriban is a legmagasabb kulccsal adóztak, de azzal előállni, hogy 1998 és 2002 között emelkedtek az adók, tapintatosan fogalmazva is: pofátlanság. Nem illik légből kapott adatokból manipulált kimutatásokkal félrevezetni, megtéveszteni, becsapni a közvéleményt. A hazugság nem érték, tisztelt Miniszterelnök Úr, még akkor sem, ha az ön köreiben különféle előnyöket remélnek attól. Lehet, ezt eddig még nem közölték önnel, de ha már a tanácsomat kérte, akkor kénytelen vagyok felvilágosítani. Ön azokkal képvisel közös „értékeket”, akiket egy nyilatkozatában trükkösöknek, mutyistáknak, simliseknek nevezett, én, sok millió honfitársammal egyetemben, nem tartozom közéjük.
A közös értékek hiányában közös célokat is felesleges lenne keresnünk, sőt, semmilyen téren nem szeretnék közösködni önnel, ezért vérző szívvel, de a további telefonálgatásairól és leveleiről is lemondok. Ezen gesztusommal az örvendetesen csökkenő személyi jövedelemadómból, ám mégis, bosszantó módon, folytonosan növekvő közterheimből származó közpénzeket is kímélnénk, ami akár a békesség keresésének jeleként is felfogható.
P. S. Az aláírását megmutattam egy grafológusnak. A részleteket nem mondom, mert tiszteletben tartom a személyiségi jogait. Mindenesetre jól tenné, ha a kézjegyét titkosíttatná, úgy röpke nyolcvan-száz évre…