Tüntettek az élet mellett

Kevesen, az újságírók és a rendőrök nélkül talán néhány tucatnyian vettek részt tegnap az abortusztabletta bevezetése ellen szervezett tüntetésen. Az előadók általánosságban a művi terhességmegszakítás ellen emeltek szót.

2005. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt és fél millió áldozata volt a magzatok ellen viselt háborúnak 1956 és 2004 között, ez idő alatt ennyi abortuszt végeztek ugyanis Magyarországon – fogalmazott Papp Lajos szívsebész azon a tegnapi demonstráción, amelyet civil szervezetek az Egészségügyi Minisztérium épülete elé hirdettek meg, tiltakozásul az abortusztabletta bevezetése ellen. Papp Lajos arra kérte az orvosokat és az anyákat, hogy fejezzék be ezt a háborút, és ne pusztítsák tovább a nemzetet.
A férfitársadalom felelősségét hangsúlyozta Csókay András idegsebész, mondván, hogy gyakran képtelenek megfelelő körülményeket teremteni a gyermekvállaláshoz. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke nem a köztestület vezetőjeként, hanem keresztény magyar emberként, orvosként azt hangsúlyozta, hogy a magzat emberi élet, és bűn kioltani. Egy pszichiáter, Paksi Mária úgy fogalmazott, hogy a magyar társadalom már nem áll messze attól, hogy egy tablettával a túlvilágra lehessen segíteni az ágyba vizelő, magatehetetlen nagymamát. Noha ígérte részvételét, mégsem volt jelen Mikola István, az Orbán-kormány egészségügyi minisztere. Levelét viszont felolvasták, amelyben többek között az állt, hogy az abortusztabletta a legkifinomultabb méreg. Az exminisztert kérte, hogy Rácz Jenő már ne hozzon döntést a szer bevezetéséről, bízza azt inkább rájuk, s a döntés világos és bölcs lesz.
Kisebb feltűnést az keltett, hogy az egyetlen ellentüntető szócsatába keveredett a rendőrökkel. A férfi – aki szerint az emberek többsége abortuszpárti – végül a rendőrök kíséretében elhagyta a helyszínt.
Az abortusztabletta magyarországi bevezetéséhez nemrég adta meg a zöld jelzést a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium. A gyártó mégsem kezdeményezte a gyógyszer törzskönyvezését, ami enélkül nem kerülhet forgalomba. Eközben a világsajtóban éles vitát váltott ki, hogy az Egyesült Államokban 2003 óta négy hirtelen halálesetet regisztráltak azoknál, akiknél alkalmazták a tablettát.
Az aggályok sorát viszont azzal szélesítették itthon, hogy felelőtlen szexuális magatartásra ösztönözhet, mert azt az érzést kelti a nőkben, hogy nem kell védekezni, ha baj van, csak „bekapunk” egy-két pirulát. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint nem osztja ezt az aggodalmat.





Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.