A forradalom köztörvényesítése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ötvenes évek első felének magyar pártelitje komikus szovjetkultuszt űzött, de partizánhagyományok híján csak mint szegény rokont engedték be képviselőit a Kreml kapuján. Még kínosabb volt tehát a számukra, amikor 1956 szelleme átlebegett a magyar határokon. Ráadásul a második szovjet beavatkozást követően a párt decemberben kezdődött újraszervezése során nagyon is illett rájuk az a jellemzés, amit Marx III. Napóleonról és államcsínnyel hatalomra került követőiről mondott, hogy bennük a lumpenproletariátus született újjá a társadalom csúcsán. Kövérek vagy ösztövérek voltak, bánatosak vagy vidámak, iszákosok vagy kábítószer-fogyasztók, mint egykor Kun Béla, rossz pártzsargonnal híresztelni kezdték, hogy a barikádoktól a munkástanácsokig mindenütt huligánokkal vagy éppen horthystákkal kerültek szembe. A saját statisztikáik mást mondanak. A BM börtönökkel foglalkozó II/8. osztályának egy 1957. december 19-i jelentése szerint 1704 közbiztonsági őrizetbe vett személy közül mindössze 25 volt a földbirtokos és tőkés, ezzel szemben 215 főre rúgott a megtévedt munkások száma. A szegény- és középparasztok száma – 308, illetve 358 – külön-külön is felülmúlta a kapitalizmust „puszta létezésével újratermelő” kulákságét: közülük csak százötvenöten kerültek rács mögé.

Tamáska Péter
2005. 10. 21. 23:00
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.