Orbán Viktor szerint a megoldáshoz vezető első lépést a valóságos helyzettel való szembenézés jelenti: Magyarországon ma meghaladja a 400 ezer főt a munkanélküliek száma, több mint egymillió forint az egy főre jutó államadósság, és az állami vagyon több mint 90 százalékát privatizálták. A roma közösségek jelentős része szegénységben él, a cigányság körében átlagosan 30-40 százalékos a munkanélküliség, egyes térségekben megközelíti a 100 százalékot az állástalan romák aránya – mutatott rá Orbán Viktor, aki aláhúzta: nem elegendő az, ha a cigányság politikusokon keresztül képviselteti magát a parlamentben, a vállalkozói és kulturális elitnek is példát kell mutatnia a felzárkózásra. A Fidesz elnöke hozzátette: a legfontosabb cél az, hogy legyen munka. Az ehhez vezető utat azonban a tanulás jelenti, hiszen minél képzettebb valaki, annál nagyobb eséllyel alkalmazzák.
A fórumon felszólalt Matolcsy György volt gazdasági miniszter is, aki hangoztatta: a gazdasági konzultáció során kiérlelt program elkészítésében minden társadalmi rétegnek részt kell vennie. A konferencián felszólaló roma vállalkozók azt javasolták, hogy olyan vállalkozói környezet jöjjön létre, amely csökkenteni tudja a romák körében tapasztalható magas munkanélküliséget. A romák hátrányos helyzetéről szólva több vállalkozó kifogásolta, hogy a cigány vállalkozások jelenleg egyértelmű hátrányban vannak a pályáztatásoknál.

Hasba szúrta élettársát egy nő Baranyában