Az Amazóniáról készült műholdfelvételeket elemző szakemberek megállapították: mindeddig alábecsülték az esőerdők pusztításának mértékét. A brazil–amerikai kutatócsoport szerint a kíméletlen erdőirtás 60 százalékkal nagyobb területet érint, mint eddig gondolták. A korábbi és a jelenlegi becslések között az eltérés több ezer négyzetkilométer. Az erdőégetéssel a légkörbe jutó szén-dioxid mennyisége is 25 százalékkal nagyobb, mint eddig feltételezték, ezért jelentős szerepe van a globális felmelegedésben – jelentette a BBC. A régebbi légi felvételeken csak azokat a nagy, összefüggő területeket vették számba, amelyeken a termőterület növelésének céljával kiirtották a növényzetet. A NASA műholdképei azonban most megmutatták az értékes mahagónik illegális kivágása miatt keletkező foltokat, amelyek együttes területe igen nagy. A brazil kormány nehezen hihetőnek találta az új adatokat, de elismerését fejezte ki a fairtók újabb csoportját leleplező tudóscsoportnak.
Környezetvédő szervezetek korábban azt állították, az esőerdőknek már csaknem az 50 százaléka eltűnt, Brazília viszont csak 16 százalékot ismert el.

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen