Az Európai Bizottság tegnap úgy döntött, hogy hivatalosan tájékoztatást kér a Gyurcsány-kormánytól azon bejegyzési adózási szabályokat illetően, amelyeket Budapest alkalmaz az unió többi tagországából behozott használt autók esetében. Ezeket a szabályokat ugyanis úgy alkalmazzák, hogy azok ellentétesek lehetnek az unió azon rendelkezéseivel, amelyek egyenlő elbánást biztosítanak a hazai és uniós termékeknek. A Magyarországra küldött információkérés az EU szerződése 226. cikkelyében lefektetett szerződésszegési eljárás első lépcsője. Ha a bizottság nem kap kielégítő választ, akkor Brüsszel életbe léptetheti az eljárás második lépcsőjét, majd a bírósághoz fordulhat. „A tagállamoknak joguk van gépjármű-bejegyzési adó bevezetésére és ezen adó mértékének növelésére (…), de be kell tartaniuk a hazai és EU-termékek közötti egyenlőség elvét és a másodlagos közösségi törvényeket” – jelentette ki Kovács László adóügyekért felelős biztos. A magyar törvények szerint bejegyzési adót vetnek ki új és használt járművekre. A kivetett adó mértéke a motor térfogatától, az abban használt üzemanyag fajtájától és a kibocsátási normáitól függ. A törvény tehát nem veszi figyelembe a gépjármű használtságát. A regisztrációs adóról szóló törvény módosítása elkészült, és hamarosan a parlament elé kerül – mondta Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca kabinetfőnöke az MTI-nek.
Autóimport: uniós eljárás fenyeget
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!