Radikális adóreform ígéretével kezdte az idei esztendőt a kormányzat, a jövő évi adótörvényekből azonban kitűnik, hogy ezúttal sem nyúltak hozzá komolyabban a már meglévő – és több oldalról is kritizált – rendszerhez. Veres János pénzügyminiszter egy tegnapi konferencián ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy a hétfőn elfogadott módosító indítványokkal egy olyan ötéves adókoncepcióra bólintott rá a parlament, amely összességében ezermilliárd forinttal csökkenti a közterheket. A jövő évre ebből csupán 194 milliárd forint jut.
Az adótörvények általános vitájában a személyi jövedelemadó kapcsán nyújtották be a legtöbb módosító indítványt. Az elfogadott módosítások nyomán januártól a felső kulcs a jelenlegi 38 százalékos szintről 36 százalékosra süllyed. A legalsó, tizennyolc százalékos kulcshoz csupán annyiban nyúltak hozzá, hogy a jelenlegi másfél millió forintos sávhatárt megtoldották ötvenezer forinttal. Ez meglehetősen bátortalan lépésnek tűnik, főleg annak fényében, hogy a még Draskovics Tibor pénzügyminisztersége idején felállított adóreform bizottság két és fél millió forintnál húzta volna meg az alsó sáv határát. Igaz, 2010-ig a sáv folyamatosan tágul, s eléri majd a hárommillió forintot. A módosítások nyomán megcsappant a béren kívüli, adómentes juttatások összege. Eredetileg évi félmillió forintnál húzták volna meg a határt, az elfogadott szöveg végül ezt négyszázezer forintra szállította le. Megháromszorozódik az általános személygépkocsi-normaköltség, így három helyett jövőre már kilenc forintot számolhatunk el megtett kilométerenként. A minimálbér másfélszeresével adózó vállalkozók ötmillió forintos adóalapig tízszázalékos személyi jövedelem-, illetve társasági adót kérhetnek, a hátrányos térségekben élőknek pedig minimálbér után is él majd ez a lehetőség. A művészeti területen dolgozók januártól választhatják az egyszerű közteherviselési hozzájárulást.
A legradikálisabb változáson az általános forgalmi adó esett át. Az általános kulcs húszszázalékosra változik; a napilapok átkerülnek az ötszázalékos körbe. Új adónemként bevezetik a luxusadót; ezt azoknak kell fizetniük, akik tulajdonában 100 millió forintnál értékesebb ingatlan van. Az adó mértéke a 100 millió forint feletti rész fél százaléka évente.
n
Intézkedéseket kifogásolt az ÁSZ. Szükségesnek tartja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az igénybe vett adókedvezmények gazdaságpolitikai célok eléréséhez való hozzájárulásának elemzését, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) informatikai-nyilvántartási rendszerének átalakítását, továbbá, hogy kövessenek egységes eljárásrendet a kiszabott szankcionáláskor az adóhatóság igazgatóságai – derült ki az ÁSZ tegnap közzétett, az APEH társasági adó beszedésére kialakított rendszere működésének ellenőrzéséről készített jelentésből. A számvevők rámutattak: míg az egyik igazgatóság felszólító levélben hívja fel az adózó figyelmét bevallási kötelezettségének teljesítésére, addig egy másik igazgatóság azonnal a bírságról szóló határozatot küldi meg. Az APEH az adóbeszedést a költségvetési előirányzathoz viszonyítva 2002-ben 105,3 százalékban, 2003-ban 96,5 százalékban, 2004-ben pedig 97,8 százalékban teljesítette. Az idei év első nyolc hónapjában a társaságiadó-befizetések nettó öszszege 196 milliárd forint, amely az éves, mintegy 468 milliárd forintos előirányzatnak 41,9 százaléka, az időarányos előirányzatnak pedig 62,8 százaléka. A számvevőszék jelentése szerint a vizsgált időszakban csaknem harminc százalékkal több adóalanynál kezdeményezett végrehajtási eljárást az APEH, amelynek következtében a végrehajtással érintett adótartozás öszszege 21 százalékkal nőtt. Az intézkedések eredményeként 2003-ról 2004-re a társaságiadó-hátralékból behajtott bevételek összege 41 százalékkal emelkedett.
Az ÁSZ nehezményezte, hogy az APEH a feltárt adókülönbözetek összegét adónemenként csak egy összegben tartja nyilván, ellenőrzési típusokra bontva azonban nem. Ennek következtében nem állapítható meg a realizált bevétel, s nem mutatható ki hátralékállomány. Megállapították azt is, hogy a Pénzügyminisztérium nem készített elemzést arról, hogy a különböző adókedvezmények igénybevétele mennyiben segítette a kitűzött gazdaságpolitikai célok elérését, arra hivatkozva, hogy ezt jogszabály nem írja elő számára. (H. E.)

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban