Csoda volt, kegyelmi idő 1956

Egyre többet tudunk, de még mindig keveset az 1956-os forradalom hiteles történetéről, közszereplőiről, áldozatairól és vétkeseiről. Akik a háttérben maradtak, a forradalmárok hozzátartozóiról, a megtorlást „szabadlábon” megszenvedő asszonyokról és gyermekekről nem szoktunk beszélni. A történészek sem igen foglalkoznak velük, pedig idekint ők vitték a hátukon éveken, évtizedeken át ’56 rettenetes és gyönyörű terhét. Akik ma is köztünk vannak, köztünk maradtak, mert felmenőiktől azt tanulták, itt élni s halni kell, sok mindent tudnak. Szavaikból olyan igazságokra is fény derül, amelyekre a tudományos kutatók talán nem is tudnának rávilágítani. Beszélgetésünk három résztvevője, Bali Sándornak, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökségi tagjának az özvegye és Bibó Istvánnak, a Nagy Imre-kormány állam-miniszterének két gyermeke, István és Borbála személyes emlékeik felidézésével a forradalomnak azt a mind ez idáig igazából nem részletezett vonulatát is felfedi, amely a korábban egymás ellen kijátszott osztályok, a munkásság és az értelmiség ’56-os egymásra találását, a magyar társadalom egészséges egységesülését példázza.