Versenytárgyalás nélkül akarták értékesíteni az ÉTV Kft. 25 százalékos üzletrészét és a szolgáltatási jogot 25 évre. Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz választókerületi elnöke akkor elmondta, a francia cég ajánlata arról szólt, hogy a befektető 1,1 milliárd forintot fizet az önkormányzatoknak, cserébe 25 százalékos üzletrészt kap a cégből, 25 évre szóló szolgáltatási jogot, 75 százalékos részesedést a profitból, valamint a teljes menedzsmentjogokat. A Fidesz az ügy kapcsán kijelentette: határozottan ellenzi a minden gazdasági racionalitást nélkülöző, az önkormányzatok érdekeit súlyosan sértő privatizációt, és eleve törvénysértőnek tartja, ha a magánosításra versenytárgyalás nélkül kerül sor. Az ellenzéki párt három településen helyi népszavazást kezdeményezett az ügyben, illetve hangot adott súlyos törvényességi aggályainak. – Egy Törökbálinton megtartott polgármesteri összejövetelen a résztvevők vállalták, hogy október 20-ig támogatólag a testületek elé terjesztik az aláírásra felhatalmazó határozati javaslatokat – nyilatkozta Csenger-Zalán Zsolt. Szerinte több településen erre sor is került. – A testületek törvénysértő határozatokat hoztak, mivel a jogszabályok húszmilliós értékhatár felett kötelezővé teszik a versenytárgyalást – folytatta. Hozzátette: sajnálatosan állapítja meg, hogy az a Keller László (MSZP), aki korábban rosszul informáltsággal vádolta meg, nem tudott törvényről, holott annak benyújtása előtt öt nappal még hivatalban lévő „közpénzügyi” államtitkár volt. – A privatizációt egyes körök mindenképpen ki akarják erőszakolni, a helyi népszavazási kezdeményezésünket folytatjuk – tette hozzá.
Döcsakovszky Béla, Érd polgármestere úgy tájékoztatott, hogy először a tulajdonosok közössége, majd a képviselő-testületek döntenek a kérdésben. – Azért, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön az ügyre, támogatom a nyílt pályázatot, de ilyen speciális esetben, ahol nagyon kevesen felelhetnek meg a feltételeknek, a versenytárgyalástól nem lehet csodát várni – fogalmazott.

Ismét Pride-párti tüntetést szerveztek Hadházyék, de már ők is unják