Betörtek a Fidesz iváncsai választókerületi irodájába, s elvitték az ott levő számítógépet és nyomtatót. Rédli László, a Fidesz választókerületi elnöke lapunknak elmondta: az épületbe úgy jutottak be, hogy feltörték az iroda bejárati ajtaját, a belső faajtót pedig tokostól feszítették ki.
– Meglepetéssel tapasztaltam, hogy csak a számítógépet és a nyomtatót vitték el, a hozzá tartozó monitort és billentyűzetet nem – nyilatkozta lapunknak Rédli László. Hozzátette: aggodalomra adhat okot, hogy rövid időn belül két bűncselekményt is elkövettek olyan választókerületi épületek ellen, amelyek a Fideszhez köthetők. – A politikai indítékot egyik esetben sem lehet egyértelműen kizárni – tette hozzá Rédli László. Mint ismeretes, szeptember közepén Molotov-koktélt dobtak Muray Rita (Fidesz) gárdonyi virágboltjára. A bolt teljesen kiégett, a kár értéke több millió forintra rúgott.
A gárdonyi fideszes önkormányzati képviselő akkor elmondta, hogy szerinte politikai indítékok állnak a támadás mögött, amellyel harcos testületi munkája miatt meg akarták félemlíteni. A politikus leszögezte, nem ijedt meg a fenyegetéstől, és továbbra is a tőle megszokott hevességgel harcol a település érdekeiért.
Karácsony Gergely egy csődtömeg, aki teljes mértékben kudarcot vallott Budapesten