Luxuskiadásokba bocsátkozik a kormány, az emberek gondjai iránt azonban érzéketlen – jelentette ki Dorkota Lajos (Fidesz). Emlékeztetett a kabinet több vezető politikusa, így Medgyessy Péter exkormányfő, Hiller István MSZP-elnök, Kuncze Gábor SZDSZ-elnök hangzatos kijelentéseire a takarékosabb állammal, a kiadáscsökkentéssel összefüggésben, majd megállapította: a kormány ezeket – a többi ígéretével együtt – megszegte.
Az olcsóbb állam helyett ugyanis ebben a ciklusban soha nem látott mennyiségű államtitkár, címzetes államtitkár, kormányzati főtanácsadó dolgozik, milliárdokat költöttek bútorokra, rádiótelefonokra, autókra, és százezreket, milliókat minisztériumi fotósokra. Az utóbbi kapcsán megjegyezte: megbukott a kormány üvegzsebprogramja is, hiszen a fotózásokra vonatkozó szerződéseket nem minden esetben tették közzé. Ugyanakkor üdvözölte, hogy a belügyi tárca felbontotta a Juhász Gábor MSZP-s államtitkár fotózására kötött megállapodást, és azt tudakolta, vajon mikor követi e példát a többi minisztérium. A kormányzati luxuskiadások sorát folytatva kiemelte a honvédelmi tárca nyugágy- és napszemüveg-beszerzését, Aba Botond BKV-vezérigazgató 20 millió forintos jutalmát, illetve azt a 200 millió forintot, amibe Vadász János közszolgálati reform előkészítéséért felelős kormánymegbízott szerinte eredménytelen „működése” került.
Sajnálattal állapította meg: mindeközben már most tudni, hogy jövőre nem lesz elég pénz az anyaotthonok, a szociális intézmények normatív támogatására, sőt a hajléktalanok krízisotthonainak támogatását is 60 százalékkal csökkentik. Dorkota kifogásolta, hogy bár a kormány javaslatára bevezetik a luxusadót, a kabinet két milliárdos tagja – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter – „kibújik” annak megfizetése alól, ráadásul a kormánypártok elutasították a Fidesz luxususzodák megadóztatására vonatkozó indítványát, amelynek hatálya alá tartozott volna minden bizonnyal a kormányfő is.
Kóka a példa. Arra kértem az SZDSZ-es tárcák vezetőjét, hogy gondolják végig, milyen párhuzamosságok vannak a minisztériumok munkájában, amelyeket megszüntetve csökkenthető a létszám – mondta tegnap Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke példaként említette Kóka Jánost, aki a gazdasági tárcánál húszszázalékos működésiköltség-csökkentést indított el. Dorkota Lajos (Fidesz) így reagált: „Éppen az informatikai minisztériumban, ahol szabad demokrata miniszter van, egymillió forint plusz áfát fizetnek ki fényképészre, éppen Demszky Gábor fővárosában PR-munkákra fizetnek ki számolatlan milliókat. Újabb ígérettel állunk szemben, amelyből nem lesz semmi.”