Figyelmeztet a vajdasági ombudsman

Sebestyén Imre
2005. 10. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét eluralkodik a kisebbségek elleni gyűlölet – figyelmeztet a vajdasági ombudsman. Az irodája által kiadott közlemény a magyarok ellen irányuló falfirkák veszélyességére hívja fel a figyelmet, s mindazokra az emberi, kisebbségi és polgári jogokra, amelyeket az ilyen cselekmények közvetve vagy közvetlenül sértenek.
Rasim Ljajic emberi jogi és kisebbségi miniszter közben a magyar pártok és civil szervezetek kemény bírálatainak van kitéve, amiért igyekszik eltussolni – s ezzel Belgrád kedvébe járni – az etnikai incidenseket. Mind hangosabban követelik lemondását. Bojan Kosztres vajdasági parlamenti elnök megismételte: a feszültségek az autonómia helyreállításával oldhatók meg. Rámutatott a tartomány elszegényedésének és a nemzeti türelmetlenségnek az összefüggéseire, de az elszegényedés is az autonómia megvonásának a következménye. Dimitrije Boarov elemző ezt – a Vajdaság kifosztását – egy előadásában ki is fejtette. A tartományban 50 százalékkal nagyobb az egy főre jutó bruttó társadalmi össztermék, de ettől még nem élnek jobban a vajdaságiak, mint Szerbia más lakosai.
A szerb sajtó időnként a magyarországi szerbek elleni támadásokról ad hírt. Tegnap az újvidéki Dnevnik számol be az „újabb vandál szerbellenes cselekményről Dunaszekcsőn” (szerbül: Secuj) „a mind gyakoribb támadások” keretében. Nemrégiben vették észre, hogy ismeretlenek betörték a helyi ortodox templom ablakát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.