Győzelmi kényszer a BL-címvédő ellen

Munkatársunktól
2005. 10. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs a világon kézilabdacsapat, amely a győzelem kötelező igényével léphetne pályára a BL-címvédő Barcelona ellen, a Pick Szeged együttesének ma mégis nyernie kell a férfi Bajnokok Ligája 4. csoportfordulójának összecsapásán. A kényszert persze nem az erőviszonyok szülték, hanem az, hogy Kovács Péter együttese a múlt hét végén egygólos vereséget szenvedett Boszniában az Izvidac Ljubuskitól, így ha tovább akar jutni a D csoportból, otthon már nem hibázhat. Valamelyest talán javítja az esélyeket, hogy a Barcelona három forduló után százszázalékos, már a csoportelsősége is szinte biztosra vehető, azaz nem feltétlenül kell összetörnie magát. A két fél Spanyolországban már megütközött az idei sorozatban, és a szegediek akkor egy félidőn át remekül tartották magukat, ám a 13-13-as döntetlen csak átmeneti siker volt, 27-20-ra kikaptak. Ha ez nem adhat is különösebb biztatást, az mindenképpen, hogy a két gárda tavaly is azonos kvartettben szerepelt, és akkor az október 23-i szegedi öszszecsapáson – az eltérés tehát csupán egy nap – 22-21-es hazai diadal született. Erre most azért lenne különösen nagy szükség, mert a három forduló után kétpontos Pick a folytatásban az ukrán Zaporizzsjához látogat, végül fogadja a Ljubuskit. (A ma 16.15-kor kezdődő mérkőzést az m1 közvetíti.)
Az MKB Veszprém legutóbb pazar játékkal verte a spanyol Ciudad Realt, és mivel eddig mind a hat pontot begyűjtötte az F csoportban, a nyolcaddöntőbe kerülése biztosra vehető. Az elsőségért azonban ma győznie kellene a Dinamo Bucuresti otthonában. A románok pedig annak ellenére sem veszélytelenek, hogy 37-27-re alulmaradtak Veszprémben.
A nőknél legközelebb januárban rendeznek kontinentális kupamérkőzéseket, de itthon azért ma is vívnak egy rangadót. A tavalyi bajnokságban harmadik helyen végzett Ferencváros a Népligetben 18 órakor fogadja a második Dunaferrt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.