Gyurcsány hamis ígérete Kínának

György Zsombor
2005. 10. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínai állampolgárok vízummentessége nem reális perspektíva – szögezte le egy lapunk birtokába került levél szerint Franco Frattini. Az EU igazságügyi biztosától Ewa Klamt néppárti képviselő érdeklődött a témában, kiemelve, hogy Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő szeptember 9-én, Pekingben egyértelműen Kína vízumkényszerének megszüntetéséről beszélt. A képviselő asszony az Európai Bizottságnak címzett levelében kitért arra is, hogy az EU-tagállam Magyarország kormányfője előadásában úgy vélte, immár csak kevés uniós ország akarja fenntartani a népes ázsiai országból érkezők beutazását szabályzó jelenlegi politikáját. Mint megtudtuk, Klamt éppen ezért feltette a kérdést, hogy az Európai Bizottság valóban tervezi-e a Kína vízumkényszerének megszüntetését, mint ahogyan azt Gyurcsány állította.
Frattini levelében egyértelmű választ ad a politikus asszony kérdésére, kifejtve, hogy a bizottság rendre elemzi, a kívülálló országok miként teljesítik az engedményhez szükséges kritériumokat, jelenleg azonban nem rendelkeznek olyan információkkal, amelyek változtatnának a Kínával kapcsolatos diplomáciai viszonyon. A kínaiak vízummentessége tehát nincs az EU napirendjén – derül ki az igazságügyi biztos leveléből.
Mint megírtuk, lapunknak nyilatkozva a kínai külügyminiszter sem tartotta reálisnak az enyhítést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.