Pálffy István, a Magyar Televízió (MTV) híradójának műsorvezetője 14 millió forintot és az összeg törvényes kamatait köteles megfizetni a TV2 részére – mondta ki pénteki jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság. Az évek óta húzódó jogi procedúra előzménye az volt, hogy Pálffy 2002-ben szerződésszegéssel vádolta meg az akkor még őt is foglalkoztató TV2-t. A televíziós ugyanis kifogásolta, hogy a kereskedelmi csatorna a Jó estét, Magyarország! című esti hírmagazinjába Bárdos Andrást nevezte ki műsorvezetőnek. Mint azt Pálffy kijelentette: a TV2 a vele kötött megállapodás ellenére döntött Bárdos mellett, így a csatorna súlyos szerződésszegést követett el. Ezt követően Pálffy felmondott a TV2-nél, azóta a Magyar Televízió Híradóját vezeti. A kereskedelmi adó viszont a szerződéses versenytilalom miatt viszontkeresetet indított Pálffy ellen. Ennek indoka az, hogy a kettejük között korábban kötött szerződés értelmében a TV2-től történő távozása után Pálffy István nem vezethette volna egy másik csatorna hírműsorát. A tévé ezért 10 millió forint kötbér és kártérítés megfizetésére kötelezte a műsorvezetőt. A Fővárosi Bíróság döntésében a kötbért nem tartotta jogosnak, de a kártérítési igényt igen, ezért kötelezte a műsorvezetőt a 14 millió forint megfizetésére. A végösszeg így a 20 millió forintot is elérheti.
Rudi Zoltán, a köztévé elnöke kérdésünkre tegnap azt mondta: kizárt, hogy az MTV egyetlen fillért is átvállaljon Pálffy adósságából. Emlékeztetett rá: elődje olyan szerződést kötött a műsorvezetővel, amely alapján havonta 2,4 millió forintot vihetett haza. Azóta kevesebb mint felére csökkentették a javadalmazását, de az is tisztességes jövedelem.
Pálffy István a sajtó képviselőinek addig nem kíván nyilatkozni, amíg az írásos ítéletet kézhez nem kapja.

Városháza-botrány: vádat emeltek négy ember ellen, börtönt kér az ügyészség