A magyar lakosság vagyonának kétharmad részét teszik ki a lakóingatlanok, egyharmadát pedig a pénzügyi megtakarítások – hangzott el az OTP Bank Rt. tegnapi sajtótájékoztatóján. A teljes lakossági vagyon az év első felében megközelítette a 48 ezer milliárd forintot. A háztartások bankbetéteinek 42,5 százalékát kezelő OTP Bankcsoport szerint a lakossági befektetők kockázatkerülők, így jellemzően a hoszszú lejáratú, kötvény-, pénzpiaci, illetve ingatlanalapokba fektetik a pénzüket. Nem jellemző rájuk, hogy egyetlen nagy befektetés helyett több kisebbet választanak. A tőzsdei részvényeket tekintve a magyar kisbefektetők az utóbbi öt évben jellemzően nettó eladók voltak.
A gyorsuló lakossági eladósodást jelzi, hogy az eladósodással kapcsolatos adatokat is tartalmazó, úgynevezett bruttó megtakarítások növekedése ellenére – az eladósodás adatait nem tartalmazó – nettó megtakarítások csak visszafogott emelkedést mutatnak, 2005 első felében már csak 75 százalékát tették ki a bruttó megtakarításnak – állapítja meg a bank. Öt éve ez az arány még 89 százalékos volt. Az OTP várakozásai szerint a tendencia a jövőben is folytatódik, mert a háztartások hitelfelvételi hajlandósága tovább emelkedik. A bank elemzése kiemeli, hogy egyre több a hosszú lejáratú hitel, és mára hazánkban mind a kamatteher, mind a tőketörlesztés jövedelemhez viszonyított aránya azonos az eurózóna két évvel ezelőtti átlagával.

Luna gyógyulása: egy közösség összefogása csodát tett a beteg kislányért