Zavarodottság jelei látszottak azon az idős betegen, akit tavaly július 3-án reggel Ásotthalomról a szegedi kórház sürgősségi betegellátó osztályára szállítottak a mentősök – hangzott el a szegedi betegcsereper tegnapi tárgyalásán. A negyedrendű vádlottként szereplő ügyeletes orvos szerint szabály van arra, hogy hasonló tünetekkel hatvan év feletti betegeket mindig a sürgősségi klinikára szokták szállítani. Tanúként beidézett munkatársnője viszont azt állította, hogy erre nincs rendelkezés, bár Szegeden gyakorlattá vált.
A betegcsere egyik szenvedő alanyának, Berkó Vincének az életét talán meg lehetett volna menteni, ha idejében megoperálják – vetődött fel a tárgyaláson. A kórházban ugyanis nem működik ideggyógyászati osztály, de a tanúk szerint ideggyógyászt bármikor hívhatnak. Ezt tették az ásotthalmi páciens esetében is, amikor a neurológus komputertomográf-vizsgálatra vitette a beteget. Órákkal később ott derült ki, hogy vérömleny volt a koponyájában. A betegcsere miatt azonban csak másnap műtötték meg.
A tegnapi tárgyaláson a műtét után néhány hét múlva elhunyt páciens lánya tett tanúvallomást. Elmondta: a CT-vizsgálatot jóval édesapjának a sürgősségi osztályra kerülésre után végezték el. A kórház főnővére nem tudta megmondani, pontosan kik a felelősök a betegcseréért, de szerinte bajok voltak az ott dolgozók egymás közti kommunikációjával.

Romániát előzi Magyarország egy friss rangsor szerint