Kísért a múlt Kabulban

György Zsombor
2005. 10. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt és jövő szinte egyforma sikerrel szerepelt a szeptember 18-i parlamenti és tartományi választásokon Afganisztánban. Az ázsiai országban tartott voksolás eredményei hivatalosan még mindig nem láttak napvilágot, ám úgy tűnik, a 249 törvényhozási mandátumból száz az Afganisztán egy részét valaha uraló, s Kabult egymás közt felosztó mudzsahedek kezébe került. Egyes területeken meglepően jól szerepeltek ugyanakkor a nők, akiket a három évtizedes káosz után először megtartott, mérföldkőnek nevezett választások szimbólumainak tartanak. A parlamentben 68 helyet tartottak fenn számukra, kevesebbet, mint ahányan végül valószínűleg bejutottak. A tálib rezsim ellen külföldre menekült, majd most függetlenként induló jelöltek ötven mandátumhoz jutottak, a kommunisták pedig 11-hez. Érdekesség, hogy négy, korábban amnesztiában részesült tálib vezető is tagja lehet a törvényhozásnak. Mivel a lakosság többnyire törzsi hovatartozása szerint szavazott, nem okoz meglepetést, hogy a lakosság mintegy negyven százalékát kitevő pastuk száz mandátumhoz jutottak.
A választások mindazonáltal nem hoztak különösebb változást a biztonsági helyzet tekintetében, amit jelez az is, hogy az elmúlt két napban fellángoltak a harcok az afgán felkelők és a kormánycsapatok, valamint az őket támogató koalíciós erők között az erőszak tűzfészkének tartott déli és keleti körzetekben. Megfigyelők szerint a Kabultól távoli tartományokban annak ellenére sem mutatkozik javulás, hogy a NATO úgynevezett újjáépítő missziói egyre mélyebbre hatolnak az afgán vidékben.
A Hamid Karzai elnökhöz hű csapatok a hírek szerint tizennégy tálib fegyveressel végeztek, de a harcokban életét vesztette egy szövetséges afgán harcos, s megsebesült több amerikai és brit katona is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.