Körkörös csődhelyzet

Pataky István
2005. 10. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megbukott a Gyurcsány Ferenc által képviselt magyar szomszédságpolitika. Hangosan és látványosan. Az 1990-es marosvásárhelyi pogrom előtti és utáni időkre emlékeztető magyarellenes kirohanások közepette a bukaresti törvényhozás felsőháza előbb megnyirbálta, majd leszavazta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett kisebbségi törvénytervezetet. Történt mindez két nappal a nagy csinnadrattával megünnepelt magyar–román „megbékélés” után.
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt elnöke a parlamenti pulpitust csapkodva nevezte terrorista szervezetnek a nem éppen radikalizmusáról híres RMDSZ-t, Ion Iliescu volt államfő pedig – immár szociáldemokrata szenátorként – arról beszélt felhevülten, hogy nincs még egy olyan ország Európában, ahol annyi jogot élvezhetnek a kisebbségek, mint Romániában. A kormánykoalíciós többség – az RMDSZ jelenlegi politikai partnerei – kerülték a nagy szavakat, ők csak szép csendesen kihátráltak a törvénytervezet mögül. A Konzervatív Párt se szó, se beszéd csatlakozott az ellenzékhez a szavazáskor, de a nemzeti liberálisok és a demokraták táborából is bőven akadtak ellenző voksok. Bár a képviselőházban lehet még korrigálni a botrányos történéseket, Markó Béláék tökéletes csapdahelyzetbe lavírozták magukat. Ha ugyanis kilépnek a koalícióból, s ezzel megbuktatják Calin Popescu Tariceanu kabinetjét, akkor új parlamenti választások felé sodorják Romániát, márpedig egy idő előtti megméretésen könnyen megtörténhet, hogy éppen saját magukat ütik el a törvényhozásban való részvételtől. Az ötszázalékos bejutási küszöb ugyanis fenyegető bárdként lóg Markóék feje fölött. Népszerűségüknek pedig aligha tett jót Gyurcsány bukaresti és nagyváradi körülrajongása.
Mindez persze nem menti a magyar miniszterelnök felelősségét. Időben kellett volna felismerni, hogy Bukarest könnyen a magyarok megalázására használhatja fel a kisebbségi törvénytervezet körüli helyzetet, s teheti mindezt úgy, hogy az Európai Unió irányába nemcsak a budapesti gyors ratifikációt, de a „történelmi megbékélést” is büszkén lobogtatni tudja. Gyurcsány nem tiltakozott, nem is háborodott fel a keddi magyarellenes parlamenti hadjárat kapcsán. „Van egy rendkívül képlékeny román belpolitikai helyzet, amelyben nagyon sok téma van napirenden” – mondta a Magyar Rádiónak adott interjújában. Felhívta bukaresti kollégáját. Nem fogják elhinni, mit válaszolt Gyurcsány érdeklődésére Tariceanu. „Biztosította a magyar kormányfőt arról, hogy a képviselőházban a koalíció pártjai készek megszavazni a kisebbségi törvényjavaslatot, amely garantálná a kulturális autonómiát az erdélyi magyarság számára” – idézet László Boglár miniszterelnöki sajtófőnöktől. Megnyugodhatunk…
Aztán itt van egy friss adalék az ugyancsak „zökkenőmentes” magyar–szlovák viszonyhoz. A szlovák Markíza Televízió a kassai magyar főkonzulátus lehallgatásáról szóló tudósítást közölt. A budapesti külügyminisztérium – jó szomszédként, mintegy a bajba jutott pozsonyi vezetés segítségére sietve – azonnal cáfolta, hogy a kassai épületben lehallgató készülék lenne. Ezzel szemben a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának elnöke csak annyit mondott, nem hiszi, hogy egy esetleges lehallgatásról a kormányfő, Mikulás Dzurinda is tudott. „Az ilyen feltételezés eleve borzasztó lenne” – mondta Bugár Béla, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a pozsonyi titkosszolgálat szemmel tartja a szlovákiai magyar politikusokat, mert tudni akarja, miről tájékoztatják a magyar diplomáciát. A lehallgatási botrány csak egy pikáns részlete az évek óta a vegetálás szintjén leledző magyar–szlovák államközi kapcsolatoknak. Hol van már az az idő, amikor az akkori magyar és a mostani szlovák miniszterelnök közösen avatta fel a Mária Valéria hidat? Ma az is csodaszámba menne, ha három év után létrejönne egy hivatalos kétoldalú találkozó a két ország kormányfője között. 2002 novemberében Mikulás Dzurinda egy emlékezetes megbeszélésen elutasította a státustörvény kiürített változatát is, s hajthatatlanságával porig alázta a pozsonyi álláspontból rosszul felkészített Medgyessy Pétert. Azóta sincs előrelépés a magyar–szlovák viszonyban.
A délvidéki helyzet közismert. Míg működött a balkáni stabilizációt elősegítő – magyar kezdeményezésre született – szegedi folyamat, addig odafigyeltek Budapest véleményére nemcsak Brüsszelben, de Belgrádban is. A Zoran Djindjics, azóta meggyilkolt miniszterelnök nevével fémjelzett szerb vezetés partnerként kezelte a magyar polgári kormányt, így minden nyitott kérdést könnyebben megvitattak. Nem véletlen hát, hogy a Djindjics-kormány működése alatt született törvényes keret a Magyar Nemzeti Tanács felállítására. Az utóbbi három év egészen másról szól. Magyarverésekről, tétlen magyar diplomáciáról, alig létező államközi kapcsolatokról. Itt is kudarcba fulladt a szomszédságpolitika. S nincs ez másként Ukrajna viszonylatában sem, hisz Janukovics budapesti támogatása Juscsenkóval szemben a „narancsos” forradalom idején olyan ballasztot jelent a magyar–ukrán kapcsolatokban, amelynek semlegesítésén talán csak az idő segít.
Csődöt mondott a Gyurcsány-kabinet szomszédságpolitikája, pedig ennek oltárán áldozták fel a határon túli magyarok érdekeit. Budapest az utóbbi három esztendőben súlytalanná és olykor nevetségessé vált a környező országok szemében.
És nem biztos, hogy ez már a gödör alja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.