Angela Merkel igyekezett takarékoskodni a maga és pártja energiájával. A kereszténydemokraták kancellárjelöltje előbb a koalíciót akarta kialakítani, és csak ezt követően szerette volna megvitatni annak a valóban váratlan szavazatveszteségnek az indokait, amely megakadályozta a liberálisokkal tervezett hatalomátvételt. Elképzelését nem sikerült a gyakorlatba átültetnie. A CDU-n belül máris megindult a vita arról, hogy a párt – az előjelzésekkel szemben – miért vesztett több mint tíz százalékpontot népszerűségéből a kampányidőszak hajrájában.
A kritikus visszapillantás első számú tanulsága: a konzervatívok túl tartózkodóan adták elő a valós tények kényszeréből adódó reformterveiket, és ezzel a hangvétellel nem érték el azokat az embereket, akik életkörülményeikért, az egészségügyi ellátásért, a nyugdíjért aggódtak. A szociáldemokraták, élükön a „médiakancellár” Gerhard Schröderrel, sokkal okosabban taktikáztak. Az ellenzék elképzeléseit rémképként festették fel és indulatoktól áthatott szólamokkal állítottak maguk mellé számtalan polgárt. „Nem tudtunk pozitív érzelmeket ébreszteni” – hangoztatta Edmund Stoiber CSU-elnök a CDU ifjúsági szervezetének rendezvényén, és feltette a kérdést: „Lehet, hogy rossz célokat választottunk?” Szerinte a kortesidőszak a Merkel–Schröder tv-párbaj után érkezett fordulóponthoz. A kereszténydemokraták kancellárjelöltje remekül helytállt ugyan nézeteinek tartalmával, viszont Schröder szerelmi vallomása felesége iránt sokkal nagyobb érzelmeket kavart fel.
A fiatalok szervezete elé lépő Merkel a választási téma megvitatását továbbra is későbbi időpontra kívánta eltolni, és a nagykoalícióhoz vezető erőviszonyokat igyekezett úgy beállítani, hogy az nemcsak rizikót, hanem esélyt is rejt magában. Ha ugyanis ez a szövetség sem tudja megoldani a szociális és gazdasági problémákat, akkor végleg elveszhet a polgároknak a politikusokba vetett bizalma. Tekintettel az EU-ban vállalt felelősségre és a globális világ támasztotta kihívásokra, a CDU elnök asszonya leszögezte: „Sikerre vagyunk kötelezve.”

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök