Már Afrika is tart a madárvésztől

Megjelenhet a madárinfluenza vírusa a költöző madarakkal Afrikában is – figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a hét végén. Görögországban, Franciaországban és Romániában eközben negatívnak bizonyultak a tesztek. Vietnamban viszont félő, hogy H5N1-es vírus okozta egy tizennégy és egy huszonnégy éves fiatal halálát. A WHO szerint Kína hiányos adatokkal igazolta, hogy egy tizenkét éves lány tüdőgyulladás miatt vesztette életét. Szlovákia tovább szigorította a madárvész elleni intézkedéseket.

MN-összeállítás
2005. 10. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Afrikában is megtették az első madárvész elleni óvintézkedéseket, miután az Egészségügyi Világszervezet hivatalosan is értesítette a kontinens országait a lehetséges veszélyről – jelentette tegnap az AGI hírügynökség. A WHO szerint ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a fekete kontinensre érkező vándormadarak behurcolják a H5N1-es vírust. Az afrikai életmód, a korszerűtlen egészségügyi intézmények és az alig létező állat-egészségügyi ellátás miatt többszörösére nőhet a kór terjedésének veszélye. Eritreában teljes tilalmat rendeltek el a szárnyasok és a baromfikészítmények bevitelére, függetlenül attól, hogy melyik országból származnak.
Görögországban viszont a mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy az Európai Unió nagy-britanniai laboratóriumában a vizsgálata nem mutatott ki H5N1-es vírust abban a pulykában, amelyben október közepén madárinfluenzát véltek felfedezni. A görög egészségügyi miniszter javasolta, hogy szüntessék be a szomszédos Kiosz szigetére is kiterjesztett korlátozásokat.
Hasonlóképp zárult annak a tizenegy seregélynek a vizsgálata, amelyeket egy hete találtak a franciaországi Mâconban – közölte Saone-et-Loire prefektusi hivatala. Az AP szerint a laboratóriumi eredményeket a francia élelmiszer-biztonsági hivatal is alátámasztotta. Pénteken a francia egészségügyi miniszter közölte, hogy a nemrégiben Thaiföldről visszatért három Reunion-szigeteki lakost nem a H5N1 vírus betegítette meg.
A román állat-egészségügyi hatóság több mint kétszáz baromfit tesztelt az utóbbi időszakban, influenzára utaló jeleket nem találtak rajtuk – jelentette be szombaton a román erdészeti, mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium.
Rendkívüli kényszerintézkedéseket rendelt el tegnap Szlovákiában az állami állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági felügyelőség – adta hírül az MTI. A visszavonásig hatályos rendelkezés szerint a baromfitartók kötelesek megakadályozni az állományuk és a szabad röptű madarak érintkezését, baromfiudvarukon pedig a közönséges szárnyast is el kell különíteniük a vízen élőktől. A rendkívüli intézkedés értelmében minden betegségtünetre utaló vagy elhullott szárnyas élőlény esetleges előfordulását haladéktalanul jelenteni kell az állat-egészségügyi hatóságnál.
Ausztriában vizsgálják, hogy nem madárinfluenzában pusztult-e el egy hattyú, amelyet szombaton találtak Bécsben a Dunán. Az illetékes állatorvosi szolgálat a Kurier című lap tegnapi hírét megerősítve hozzátette: pusztán a madárvész megelőzésére hozott óvintézkedések részeként végeznek tesztet az állattetemen.
Eközben a WHO azzal vádolta meg Kínát, hogy hiányosan tájékoztatott tisztázatlan halálesetekről. Állítólag nem támasztották alá meggyőzően azt, hogy a szóban forgó emberekkel tüdőgyulladás végzett. Legutóbb egy tizenkét éves, H5N1-es vírussal fertőzött faluban lakó kislány vesztette életét furcsa körülmények között. A távol-keleti országban az összeomlás szélére került a baromfipiac, Sanghajban nyolcvan, Pekingben ötven százalékkal esett vissza a baromfi-kereskedelem.
Vietnamban a Reuters szerint a hét végén egy tizennégy éves lány és egy huszonnégy éves fiatalember vesztette életét – a gyanú szerint madárvész miatt. Haláluk előtt egy héttel beteg liba húsát, illetve tyúktojást fogyasztottak. A fiatalok egymástól függetlenül, különböző településeken fertőződtek meg, és mindkettőjüket ugyanabban a kórházban kezelték. Az intézmény igazgatója tegnap bejelentette, hogy szintén a madárinfluenza tüneteit mutató férfit a jobban felszerelt Hue City-beli klinikára szállítottak. Vietnamban eddig több mint negyven ember halálát okozta a madárinfluenza.
Tony Abbott ausztráliai egészségügyi miniszter tegnap arról nyilatkozott, hogy ha Délkelet-Ázsiában madárinfluenza-járvány törne ki, megtiltanák a ki- és beutazásokat, és minden külföldön tartózkodó ausztrál állampolgárt megpróbálnának rávenni a hazatérésre.
Hongkongban egy esetleges pandémiát szimuláló gyakorlatot tartanak a jövő hónapban. A próba része lesz, hogy bezárják az iskolákat, hivatalokat, üzleteket – adta hírül a South China Morning Post.



Szivacsos agysorvadás Ausztriában. Osztrák állatorvosok elővigyázatosságból harminchárom szarvasmarhát pusztítottak el Salzburg egyik vágóhídján, miután egy levágott ökörről bebizonyosodott, hogy szivacsos agysorvadást okozó kergemarhakórban (BSE) szenvedett – közölték szombaton a hatóságok. A pozitív BSE-tesztje után a vágóhidat alaposan fertőtlenítették. Az elpusztított állatok maradványain elvégzett BSE-tesztek ugyanakkor negatívnak bizonyultak. Idén júniusban és augusztusban volt már egy-egy kergemarhakóros eset Ausztriában. A halálos kimenetelű betegség fertőzött hústermékek fogyasztásával ritkán emberre is átterjedhet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.