Pénzügyi, stratégiai és hitelnyújtó befektetők váltják az energiaipari vállalkozásokat a megújuló energiaforrások piacán – hangzott el a Deloitte Magyarország tegnapi tájékoztatóján. A tanácsadó cég szakemberei arra hívták fel a figyelmet, hogy egyelőre óvatosak a befektetők a bizonytalan hazai szabályozási környezet miatt. Egyik legnagyobb aggályuk a környezetbarát módon megtermelt áram átvételével kapcsolatos. Az október elsejétől élő új villamosenergia-törvény kimondja ugyan, hogy ezt a fajta áramot 23 forintos kilowattóránkénti áron kötelező átvenni az erőművektől, de még nem jelent meg a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet, másrészt nem tudni, hogy a fix ár mennyi ideig marad fenn. További bizonytalanságot jelent, hogy a hatóság még a beruházás finanszírozásának befejezése előtt felülvizsgálhatja a kötelező átvétel szabályai mellett értékesíthető villamos energia mennyiségét. A Deloitte szakemberei arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a magyar kormánynak nem sikerül optimális szabályozást készítenie a szén-dioxid-kvóták kereskedelmére, nem mindenkinek lesz lehetősége az egységek értékesítésére, ami kétségessé teszi a beruházásaik megtérülését.

Mutatjuk, hogy milyen érettségi feladatokat kaptak a diákok történelemből