Le Monde
Sakk a liberalizmusnak címmel írt terjedelmesebb cikkében a vezető francia lap Európát veszi szemügyre, amelyben félreérthetetlen jelei mutatkoznak annak, hogy a globalizmusnak eddig magát alávető földrészben a liberalizmustól való elfordulásnak vagyunk tanúi. Lengyelországban a liberális jelöltek kétszer is veszítettek. Németországban a szabad demokraták nem kapnak minisztériumot. Az Egyesült Királyságban a konzervatív párt élére David Cameron a legesélyesebb, ami a vegytiszta liberálisoknak sakk-mattot jelent. Nicolas Sarkozy liberális hitvallása ellenére Peter Mandelson EU-biztosnak a mezőgazdasági tárgyalások során tett liberalizációs ajánlatait támadja. A liberálisok egy olyan konzervatív jobboldallal néznek farkasszemet, amely nem csak a törvényt és a rendet kívánja fenntartani, de a szociális védelmi rendszert is. A liberálisok még olyan országokban is, ahol hatalmon vannak – mint Belgiumban vagy Dániában –, már nem védik a „minimális állam” elvét. Az európai alkotmány elutasítása is azt mutatja, hogy Európa polgárai „rehabilitálják az államot a gazdaság irányításában”, és „nem hajlandók feláldozni a szolidaritás követelményét a piac egyedüli törvényeinek”.
Obs.com
A baloldali francia hetilap a lengyel választások nyomán a fenti témához hasonlóan szintén azt állapítja meg, hogy fordulat tapasztalható a világban, amely a liberalizmustól való eltávolodásban és a nacionalizmus felé fordulásban nyilvánul meg.
The Times
Az oktatásban dolgozók és a nagyközönség által is nagy érdeklődéssel várt egyetemi ranglista szerint a világ legjobb egyeteme az amerikai Harvard. A brit egyetemek igen jó eredményt értek el. (A világ első kétszáz legjobb egyeteme között nem található magyar felsőoktatási intézmény.)
Le Monde Diplomatique
A világszerte másfél millió példányszámban megjelenő, vezető francia havilap arra a következtetésre jut, hogy Jasszer Arafat palesztin vezetőt valószínűleg az izraeliek mérgezték meg.
Information Clearing House
Scott Ritter, az ENSZ volt fegyverzetellenőre 52 alkalommal járt Irakban, és 14 alkalommal vezette az ellenőröket. Nemrégiben jelentette meg könyvét Iraki bizalmas jelentés: a hírszerzők összeesküvése, hogy aláássák az ENSZ-t és megdöntsék Szaddám Huszeint címmel. A népszerű amerikai hírportálon az amerikai alelnök kabinetfőnöke elleni vádemelésről írt cikkét Ritter azzal kezdi, hogy mind ez idáig e vádemelés mutatja a legmarkánsabban és legkézzelfoghatóbban „azt a bűnözői gondolkodást”, amely a Bush-kormányt irányította Irak lerohanásának eldöntésekor.

Érettségi 2025: Jön a feketeleves? Matematikával folytatódik az idei érettségi