Herald Tribune
A nemzetközi lap arról ír, hogy egy művészeket és kulturális személyiségeket tömörítő amerikai szervezet levelet írt Condoleezza Rice külügyminiszternek, amelyben azt javasolják, hogy élesszék fel az amerikai kulturális diplomáciát, segítve a világszerte megerősödött Amerika-ellenesség enyhítését. A minisztérium államtitkár-helyettese felhívta beosztottjai figyelmét arra, hogy az amerikai populáris kultúra felhasználása erre a célra „kétélű kard” lehet.
Europolitan
A magyar deficit egyre csak nő, a 2010-es euróbevezetéstől Magyarország mérföldekre van. Az EU gazdasági miniszterei csattanós pofont adtak az országnak – áll a német hírportál Euró helyett forint című cikkében. A szerző megállapítja, hogy az ország a maastrichti kritériumokat „egyáltalán nem” igyekszik teljesíteni.
Associated Press
Az amerikai hírügynökségen keresztül először nyilatkozott a nyugati médiának az a parancsnok, akinek a rakétaegysége a NATO 1999-es bombázása idején lelőtte az amerikai légierő egyik F–117-es lopakodó gépét. A ma már nyugállományú ezredest – aki jelenleg egy kis péküzemet tart fenn Belgrád mellett – Dani Zoltánnak hívják.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!