Önrész nélkül lakást nem lízingelhetünk

Dénes Zoltán
2005. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan a lakáspiacon is növekszik majd a lízing szerepe, ám szinte kizárt, hogy nullaszázalékos önrésszel ajánlják majd a cégek ezeket a hitelkonstrukciókat – hangzott el a Magyar Lízingszövetség tegnapi sajtótájékoztatóján. Legutóbb egy, a Hungexpo területén rendezett szakmai tanácskozáson került szóba egy ehhez hasonló konstrukció lehetősége, ami jelentős mértékben felkeltette a közvélemény érdeklődését. A szakmai szövetség szakértői a nullakulcsos megoldást a lakásoknál csak államilag támogatott hitelek esetében tartanák lehetségesnek, ellenkező esetben az ilyen jellegű bejelentések szerintük csupán marketingfogásként értékelhetők.
Antall Pál, a szövetség elnöke elmondta: a hazai lízingpiac döntő részét képviselő autólízing-üzletág stagnált az év első kilenc hónapjában. Miközben az autók értéke nem változott, a növekvő kockázatok miatt a finanszírozási hitel legalább három százalékkal emelkedett. Mindemellett jelentősen, több mint 60 százalékkal nőtt a gépeknél és berendezéseknél a lízingbe adás és finanszírozás értéke, ami legfőképp a mezőgazdaságigép-támogatásoknak volt köszönhető. Az első kilenc hónapban a gépek és berendezések forgalma abszolút értékben, 52,4 milliárd forintról 84,3 milliárdra bővült. Az elektronikai termékek lízingfinanszírozása 3,2 milliárd forinttal csökkent, az ingatlanoknál viszont 16,1 milliárdos növekedés tapasztalható. A szövetség által képviselt lízingcégek teljesítménye az elmúlt háromnegyed évben 817,9 milliárd forintra rúgott, mely az előző teljes évben elért eszközérték 76,4 százalékát teszi ki. Ez azt jelenti, hogy a szakma várhatóan idén is a tavalyihoz hasonló teljesítményt mutat majd fel. Az év első kilenc hónapjában a lízingpiac növekedése 6,4 százalékra tehető, ami jelentős lassulás a korábbi évek erőteljesebb expanziójához képest.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.