Megkötötte tegnap a készenléti és rendvédelmi szervezetek által használt egységes digitális rádiótávközlő rendszer (edr) kiépítésére és tízéves üzemeltetésére a szerződést a Miniszterelnöki Hivatal a T-Mobile Magyarország Rt.– Magyar Telekom Rt. konzorciummal. A konzorcium 2006. április 5-ig üzembe helyezi a budapesti hálózatot, 2007. december 31-ig pedig 94 százalékos lefedettséget teljesít az országban. A budapesti hálózatot igénybe vevő állami szervezeteknek 14 ezer mobilkészüléket bocsát rendelkezésre az üzemeltető, az országos hálózat további 28 ezer végkészülék egyidejű használatára lesz alkalmas. A szolgáltatás éves díja jelen értéken nettó 7,9 milliárd forint, a szerződés szerint viszont ez az összeg tíz évre elosztva évente 9,32 milliárd forint. Az éves díj abban az esetben emelkedik, ha a kapacitás bővül, illetve ha a felhasználók többletszolgáltatásokat rendelnek meg, a konzorcium a cserekészülékek esetében is felárat számol fel.
Az edr-t leginkább a rendőrség, a határőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, a vám- és pénzügyőrség, az Országos Mentőszolgálat, a honvédség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint az Igazságügyi Minisztérium használja majd. Az új hálózat, illetve a szolgáltatás a Tetra-technológián alapul, a zárt rádiótávközlő rendszer professzionális összeköttetést valósít meg a készenléti és rendvédelmi szervezetek között, ezért gyorsabb és hatékonyabb lehet a kommunikáció. A szerződés szerinti alapszolgáltatás egyéni és csoportkommunikációt, adatforgalmat, illetve GPS-helymeghatározást biztosít.

Megkezdődtek angol nyelv írásbeli vizsgák