Hiába a Gyurcsány-kormány áttörést, az orosz kapcsolatok rendbetételét hirdető retorikája, úgy tűnik, Budapest és Moszkva viszonya továbbra sem felhőtlen. Pontosabban ismét sötét fellegek gyülekeztek az égen a Malév privatizációja körül kirobbant botrány után. Ez érződött már Mihail Fradkov kormányfő szeptemberi magyarországi látogatásakor is. Gyurcsány Ferenc ekkor úgy próbálta menteni a helyzetet, hogy az ellenzékre hárított minden felelősséget a történtekért. Tárgyalópartnerei azonban érezhetően átláttak a szitán, s Moszkva megelégelhette azt is, hogy a szép szavak mellett jó ideje semmi tartalmi eleme nincs a kapcsolatoknak, s a szocialista kormány mást mond és mást tesz.
E helyzet egyenes következménye, hogy két betervezett, magas szintű látogatás is elmarad az idén. Most már biztos, hogy a várakozásokkal ellentétben november végén nem jön Budapestre Vlagyimir Putyin, s a választások miatt annak sincs sok realitása, hogy – miként azt az egyik kormány közeli lap felröppentette – a látogatásra márciusban kerül sor. Ezek után újabb csapás a kormány oroszpolitikájára, hogy Moszkva kérésre későbbi időpontra halasztották az állami duma elnökének október 26–28-ra tervezett magyarországi látogatását is. Erre valószínűleg 2006-ban, a magyarországi parlamenti választások után kerülhet sor – mondták el az MTI-nek az Országgyűlés külügyi hivatalában. A korábbi tervek arról szóltak, hogy Grizlov látogatásakor létrehoznak egy parlamentközi gazdasági fórumot. Ezek után Budapest kénytelen beérni azzal, hogy november 6. és 10. között Magyarországra látogat az orosz duma magyar baráti tagozatának küldöttsége.

Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét