Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetLesújtó vélemény Változatlanul szilárdak a kelet-közép-európai régió gazdasági alapmutatói, az „örök kivétel Magyarországtól” eltekintve – fogalmaz az egyik legnagyobb pénzügyi befektetőház, a Dresdner-csoport jelentése. A térségi összefoglaló emlékeztet, hogy a szocialisták vezette kormány eddigi fennállása alatt semmilyen költségvetési konszolidációt nem ért el, sőt az idei év végéig jó eséllyel egy ismételten felülvizsgált euróbevezetési céldátumot jelent be. (Sz. E.) Együtt a gazdákkal A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Fidesz a jövőben rendszeresen egyeztet a magyar gazdákat és vidéket érintő aktuális kérdésekről. Jakab István, a Magosz elnöke és Orbán Viktor pártelnök vezetésével a két szervezet delegációja ebben tegnap állapodott meg. A Magosz szerint a kormány nem hoz érdemi döntéseket a vidék érdekében, ezért a szervezet örömmel fogadta az ellenzéki párt együttműködési szándékát. (E. Cs.) Az önállóság ígérete A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) a kormány szándékai szerint visszakapná korábbi önállóságát. A kabinet január elsejétől az NKA-t önálló alapként működtetné, 9,6 milliárdos éves költségvetéssel. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője úgy véli, politikai cinizmusról tanúskodik a kormány magatartása, hiszen nemrég vontak el az alapprogramtól 4,1 milliárd forintot. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














