Beutazási szigorítás Amerikában
Washington. Az Egyesült Államokba történő utazáshoz vízummentességet élvező (főként nyugat-európai) országok polgárainak szerdától digitális fényképet tartalmazó, úgynevezett gép által olvasható útlevelet kell felmutatniuk a beutazáshoz. A feltételt Ausztriának, Olaszországnak és Franciaországnak nem sikerült teljesítenie. Az érintett 27 országnak az elkövetkező egy évben biometrikus adatokkal feltöltött csipekkel is el kell látniuk úti okmányaikat, hogy polgáraik továbbra is vízum nélkül utazhassanak a tengerentúlra. (Z. G.)
Izraeli légicsapás
Hadera. Izraeli repülőgépek a hajnali légicsapás után újabb rakétatámadást hajtottak végre tegnap reggel a palesztin fegyveres szervezeteknek a Gázai övezet déli részében lévő állásai ellen. Ezzel elejét kívánják venni annak, hogy a területről rakétatámadást intézzenek Izrael ellen. A hadsereg rádiója arról számolt be, hogy Saul Mofaz védelmi miniszter szabad utat adott a likvidálásoknak. (MTI)
Kitüntetés a búcsúzó lengyel követnek
Budapest. Tegnap vette át Rafal Wisniewski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete búcsúlátogatásán a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést Sólyom László köztársasági elnöktől a Sándor-palota tükörtermében. (MTI)
Keletre nyit a Szentszék
Vatikánváros. Mindjárt két fronton indított diplomáciai offenzívát a Vatikán: Kínában és Oroszországban – írta a varsói Rzeczpospolita tegnap, a Vatikán „külügyminiszterének” moszkvai útját kommentálva. A napilap szerint XVI. Benedek nagy reményeket fűz Giovanni Lajolo érsek, államtitkár küldetéséhez, mindazonáltal aligha lehet arra számítani, hogy Lajolo megállapodik vendéglátóival a pápa moszkvai látogatásának időpontjáról. (MTI)
Nem nevezik ki Bush tanácsadóját
Washington. Visszaadta az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróságba való kinevezését Harriet Miers fehér házi jogtanácsadó. Visszalépése kínos politikai kudarc George Bush amerikai elnök számára. Az elnök közleményben jelentette be, hogy vonakodva fogadta el Miers visszalépését, és megfelelő időben megnevezi új jelöltjét. Miers a Bushnak küldött levelében azzal érvelt, hogy a szenátusi jóváhagyási eljárás olyan terhet róna a Fehér Házra, amely nem szolgálja az ország érdekeit. (MTI)

Megöltek egy nőt Budapesten