Röviden

APÜSZ-felkérés Gyurcsánynak Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) nyílt levélben kérte fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy működjön közre az érdekvédő szervezet most készülő könyvének elkészítésében. Az APÜSZ az Egészen eredeti tőkefelhalmozás című fejezet megírásában számít a kormányfőre, mert úgy értékelik, hogy ezen a területen ő a legnagyobb szaktekintély. A miniszterelnök titkárságán keresztül utasította el a szerzői felkérést. (MN) Árverseny a magyar légikikötőért Kétmilliárd eurós (több mint 500 milliárd forintos) ajánlattal készül megelőzni az ausztrál Macquarie befektetési csoportot a Budapest Airport Rt.-re kiírt privatizációs pályázaton a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető, a British Airports Authority (BAA) – írta a Sunday Times. A BAA és a Macquarie vezeti azt az öt cégből álló mezőnyt, amelyet a magyar kormány kért fel végleges ajánlattételre november végéig. A lap szerint a BAA ajánlata „új mércét állít fel” az utóbbi évek privatizációs és tőzsdei kibocsátási hullámában mind magasabb árakon elkelő európai repülőterek értékelésében. (MTI)

MN
2005. 10. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.