Jövőre emelkedhet a hiány
Az idén csökkent a gazdasági növekedés üteme az új uniós tagországokban – állapítja meg az ICEG tanulmánya. Különösen Lengyelországban, Szlovéniában és Magyarországon mérséklődik az ütem, míg a balti államok, Csehország és Szlovákia növekedése gyorsul. A fegyelmezetlen fiskális politika miatt hazánkban jövőre az ideit is meghaladó államháztartási hiány jöhet létre. (MTI)
Magyar menedzserek
A közép- és kelet-európai régióban vannak olyan vállalkozások, amelyeknek sikerült a példa nélkül álló feljutás az európai első ligába; ezt ügyes, nyitott menedzsereknek köszönhetik – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának a lap szerint az az álma, hogy a bank bekerüljön a tíz legjobb európai pénzintézet közé. Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnöke is szeretné, ha „a világ olajiparának első osztályában játszhatna”. (MTI)
Fészekrakó program: új korhatár
A Fészekrakó program korhatára november 1-jétől 30-ról 35 évre emelkedik – jelentette be Kiss Péter kancelláriaminiszter az MSZP országos választmányának szombati ülése után. A Fidesz közleményben tudatta: a Fészekrakó program megbukott, ugyanis azzal csak nagyon kevesen, kifejezetten a jól kereső, jómódú fiatalok tudnak élni. (MTI)

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”