Száz meg nem lépett lépés

A kormánypártok 619 ígéretet fogalmaztak meg 2002-ben. Azóta a Gyurcsány-kabinet is időről időre megtoldja a sort – állítja Áder János. Ám hogy mi a valóság, majd akkor derül ki, ha megtudjuk, mi jelenik meg az ígéretek közül a jövő évi költségvetés sorai között. Öszszeállításunkban ezen szocialista és szabad demokrata ígéretek megvalósulásának eredtünk a nyomába.

Munkatársainktól
2005. 10. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok száz választási ígéret megfogalmazása segítette a szocialistákat kormányra. Akik akkor hittek nekik, most joggal szeretnének hallani arról, hogy ezek az ígéretek teljesültek-e vagy nem – nyilatkozta Áder János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője azzal kapcsolatban, miért vonja kérdőre időről időre a kormánypártokat választási ígéreteik tekintetében. Az ellenzék több alkalommal megfogalmazta, hogy a költségvetési törvény elfogadása az igazság pillanata: ekkor kiderül, valójában mely ígéreteit kívánja betartani, s melyekről feledkezett meg a kormány.
Medgyessy Péter 2002 májusában szegénységellenes programot ígért. Ferge Zsuzsa szociológus szerint az állam többet tehetne a szegényekért, mint hogy összevonja a családi pótlékot a rendszeres gyermekvédelmi ellátással. Ezzel szemben csökkennek a romatelepek felszámolására szánt pénzek, valamint a gyermekjóléti szolgáltatásokra, iskolatejre költhető költségvetési összegek.
Medgyessy Péter miniszterelnökként az otthonteremtési támogatás rendszerének fenntartását ígérte. Később módosították, majd teljesen felszámolták a támogatások rendszerét. A helyette létrehozott program nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezt jól mutatja két adat: az Orbán-kormány által bevezetett rendszer révén 270 ezer család tudta igénybe venni a kedvezményes otthonteremtési hitelt. A Gyurcsány-kabinet által bevezetett Fészekrakó program következtében legfeljebb 15 ezer ember jut hitellehetőséghez, még úgy is, hogy a résztvevők korhatárát 30-ról 35 évre emelték.
A szocialista–szabad demokrata kabinet 2002-ben 830 kilométer új autópálya építését vállalta. A szám a kormányváltás évében többször változott. Csillag István korábbi gazdasági és közlekedési miniszter előbb még azt ígérte, hogy az autópályák elérik az országhatárt, később már csak évi 50-60 kilométernyit tartott reálisnak. Medgyessy végül úgy módosította a tervet, hogy 431 kilométer autópálya épül meg közbeszerzéssel, 425 kilométer hosszon megkezdődik a kivitelezés, és 803 kilométer sztráda építésének előkészítése folyik, illetve indul el. Akármennyi is lesz a pontos szám jövő áprilisban, az autópályák hitelből – PPP-módszerrel – épülnek, így az államadóságot növelik.
A munkanélküliség tekintetében a szocialisták 400 ezer új munkahely létrehozását ígérték a ciklus folyamán. A KSH friss adatai szerint az idei harmadik negyedévben 7,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, amely több mint hatéves csúcsot jelent. A kormányváltás idején, 2002-ben 5,9 százalékon állt ugyanez a mutató. A Fidesz szakpolitikusai szerint az ígért 400 ezer új munkahely helyett 400 ezer az állástalanok száma. Valódi intézkedés kevés született. Ezek közé tartozik, hogy ez év szeptember elsejétől a büntető törvénykönyv módosítása nyomán a feketén foglalkoztató munkáltatók büntetőjogilag is számon kérhetők, s ezzel párhuzamosan szigorodik a munkaügyi ellenőrzés.
Az elmúlt három évben nem teljesült a tankönyvek ingyenességére vonatkozó választási ígéret. Ezzel szemben rászorultsági elv alapján juthatnak támogatáshoz azon szerencsés településen élő gyermekek, ahol jut erre pénz.
Nem valósult meg az ingyenes étkezés a bölcsődékben, óvodákban, az utazás a diákoknak az iskola és a lakóhelyük között.
Ígéret maradt a gázárak és a villanyáram árának szinten tartása. A lakossági gáz 40 forint 50 fillérről 65 forintra drágult, a villanyáram általános forgalmi adója 12 százalékosról 25-re emelkedett. Január 1-jétől a 25 százalékos áfa 20-ra módosul, ami azonban félő, hogy nem jelenik meg árcsökkenésben, hiszen a gáz világpiaci ára folyamatosan növekszik, ami magával vonja a villamos áram előállítási árának növekedését is.

(Hunyor Erna, Jámbor Gyula, Szabó Eszter)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.