Tanúvallomások a betegcsereügyben

MTI
2005. 10. 25. 13:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orvosstáb híján csak nővérgárdája volt a szegedi kórház sürgősségi betegellátó osztályának – vallotta tanúként Piros Györgyike Ágnes volt megbízott orvos-igazgató a betegcsereügy tegnapi tárgyalásán, a szegedi bíróságon. Kiemelte: pénzhiány miatt az orvosok zömét a kórház belgyógyászai adták. Emlékezetes: tavaly július 3-án a szegedi kórházból egy 80 éves férfi helyett egy másik pácienst küldtek koponyaműtétre az idegsebészeti klinikára. A férfi néhány nap múlva elhunyt. A másik beteget később szintén megoperálták, ő ősszel halt meg. Az ügyészség a kórház egyik beteghordóját és egy ápolót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel, két orvost pedig gondatlan veszélyeztetéssel vádol. A hatóság szerint a beteghordó egy férfit egy másik ápolt nevére szóló kérőlappal vitt el CT-vizsgálatra. A vádlott azt állította, hogy az irat a beteg fekvőkocsijának fejrészénél volt elhelyezve.
Tanúként hallgatták meg az osztály két ápolóját, akik kijelentették: a CT-vizsgálat kérőlapja a beteg fachjában volt, s arról nem tudnak, ki tűzte azt a szállítókocsi fejrészéhez. A bíró szembesítést rendelt el, a vádlott és a tanúk ekkor is fenntartották állításukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.