Részben helyt adva a K&H Equities brókercég beadványának, a Fővárosi Főügyészség a nyomozás folytatásáról döntött, mivel új bizonyítékok kerültek elő – tájékoztatta lapunkat Varga Jenő, a vádhatóság szóvivője. – A rendelkezésre álló új adatokat a jelenleg folyamatban lévő – a már lezárt K&H-nyomozástól elkülönített – eljárásokban kell vizsgálnia a nyomozó hatóságnak, személyre szóló, megalapozott gyanú pedig jelenleg nincs, mert ez csak az adatok ellenőrzése után merülhet fel – tette hozzá a szóvivő.
A brókercég Rejtő E. Tibor, a bank volt vezérigazgatója és Dunai György, a Betonút Rt. többségi tulajdonosa vonatkozásában szeptember elején fordult beadványával az ügyészséghez. Közleményben tudatták: a nyomozás befejezésekor tanulmányozták a bizonyítékokat és minden esetben, amikor nyilvánvaló eltérést tapasztaltak az általuk feltárt adatok és a rendőrség megállapításai között, a szereplők felelőssége és érintettsége kapcsán felhívták a nyomozó hatóság figyelmét. Az Equities olyan további nyomozati cselekményeket javasolt, amelyekre az úgynevezett brókerügy vizsgálatában nem került sor. Adataik szerint a további nyomozás más, súlyosabb következtetéshez vezetne egyes személyeknek a visszaélésekben játszott szerepéről.
Januári folytatás a Bácskai-perben. Január 16-án, 18-án, majd 25-én folytatódik a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt annak a megismételt büntetőpernek a tárgyalása, amely Bácskai János dandártábornok, a maffiaellenes központ tisztségéből felfüggesztett vezetője ellen indult, hivatalos személyként elkövetett bűnpártolás és államtitoksértés vádjával – tájékoztatta lapunkat Cseh Attila, a bíróság elnökhelyettese. (S. P)