Tovább zuhant a BUX

Napi mélypontján zárt tegnap a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényeit jegyző index, a BUX. A gyengülést az elemzők már korábban megjósolták, ami be is vált, mert 477,09 pontos volt a zuhanás. A vezető részvények jelentős gyengülésen estek át. A nap vesztese a Richter lett négyszázalékos zuhanással. Szakértők a hét utolsó napjának kereskedésétől is visszaesést vártak. A bankközi devizapiacon a forint tovább erősödött, az eurót délután már 252 forintos szint alatt jegyezték.

Munkatársunktól
2005. 10. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előzetes jóslatoknak megfelelően gyengüléssel fejezte be a tegnapi napot a BUX, sőt olyan nagy volt a visszaesés, hogy az index napi mélypontján került a partvonalon túlra. A hosszú hétvége előtt a befektetők az eladói oldalra álltak. Ugyan 15,8 milliárd forintos forgalom mellett kereskedtek csak, de a BUX beesése meghatározó volt, hiszen már nyitástól kezdve a lassuló trend volt az irányadó. Az index 104 pontos emelkedéssel nyitott, majd azonnal lezuhant előző napi záró- szintje alá. A kereskedés további részében végig negatív tartományban volt, olyannyira, hogy 477,09 pontot csökkenve, 20 319,01 ponton zárt. A kis forgalmú papírokat jegyző indikátor, a Bumix nem követte „nagy testvérét”, és 17 ponttal gyarapodott a kereskedés végére.
Komoly csökkenést produkált, a nap vesztese lett a Richter, de meghatározó volt a kereskedés során a Mol 3,5 százalékos gyengülése is. A Magyar Telekom 2,5 százalékkal, az OTP 1,1 százalékkal lett olcsóbb. Szakértők a tegnapi beesést követően mára újabb, de nem túl nagy csökkenést jósolnak a vezető részvényeknek. Több elemző jelezte, hogy ma akár megosztottság is jelentkezhet a blue chipek sorában; a Richter túladottá is válhat, így növekedésre lehet esélye. Egybehangzó elemzői vélemények szerint ma délelőtt várhatóan az eladói oldal játszik főszerepet, viszont a délután fordulatot hozhat, és akár pluszban is zárhat a BUX. Tegnap a kis forgalmú papírok jól szerepeltek: a Démász 4 százalékkal, a TVK 2,7 százalékkal javított.
A bankközi devizapiacon meglepetésre a forint tovább erősödött. Az eurót délután négy óra tájban 251,70–251,80 forinton jegyezték, 70 fillérrel lejjebb a 252,40–252,50 forintos szerdai zárásnál. A forint 25 bázisponttal, 10,84 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval 251,70 és 253,10 forint közötti széles sávban kereskedtek. A lengyel belpolitikai bizonytalanságok miatt a forint és a zloty kurzusa hektikusan ingadozott az euróval szemben, ám míg a lengyel valuta a nap végén is jelentősen gyengült, a forint erősödött. A piacon úgy vélik, hogy a régióban aktív befektetők pozícióikat csökkentik a forint javára, mivel Lengyelországban is kérdésessé válhat az euró 2010-es bevezetésének esélye. A dollár árfolyama tegnap ingadozott az euróval szemben. Budapesten délután 207,10–207,25 forinton jegyezték a tengerentúli valutát, csaknem két forinttal gyengébben a 209,00–209,10 forintos szerdai árfolyamnál – írta az MTI–Eco.

Bezár a BÁT. A Budapesti Árutőzsde (BÁT) keretein belül ma lesz az utolsó kereskedési nap, a BÁT ezután felfüggeszti tevékenységét. November 2-án már a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) működik az árutőzsdei szekció, ezzel befejeződik a két tőzsde integrációja. Török Sándor, a BÁT Rt. elnöke az MTI-nek elmondta: a BÁT 15 brókercége közül 12 folytatja önállóan a kereskedést a BÉT áruszekciójában, a többiek megbízóként lesznek jelen a gabonapiacon. A BÉT megszerezte a BÁT részvényeinek 75,6 százalékát, és ajánlatot tett a BÁT kisrészvényeseinek is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.